Campus Fesztivál: több mint száz program a második napon

- A Campus Fesztivál második napján, pénteken több mint száz program várja az érdeklődőket a debreceni Nagyerdőbe: mások mellett a The Prodigy, a Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, a Brains és a Kiscsillag is koncertezik - jelezte a fesztivál sajtófőnöke pénteken az MTI-nek.

Bakó Csaba emlékeztetett rá, hogy sokan a "fények fesztiváljaként" emlegetik az idén tíz éves Campus Fesztivált. Éjszakánként impozáns megvilágítást kap a fesztivál valamennyi emblematikus építménye: ötezer színes és különleges lámpa kápráztatja el a fesztiválozókat, és beüzemelték az egyedi megvilágítású óriáskereket is.

Az első napon mind a tizenhét programhelyszín beindult. A nagyszínpadon este Majka&Curtis, a Halott Pénz és a Tankcsapda koncertezett, akik Balázs Fecó Maradj velem című dalával emlékeztek meg a Linkin Park zenekar aznap elhunyt énekeséről, Chester Benningtonról, a Paddy and the Rats zenekar pedig a Numb című Linkin Park-dalt játszotta el az elhunyt énekes tiszteletére - ismertette Bakó Csaba.

Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató a jubileumi Campus hivatalos megnyitóján kiemelte: büszke arra, hogy tizedik alkalommal szervezhetik meg a fesztivált, amely az egyetem, a város, és a civil szervezetek közötti példátlan összefogás eredménye. Hozzátette: a Campus immár a legnagyobb fesztivál a Dunától keletre.

Míg az első Campuson 27 ezren vettek részt, addig tavaly már 98 ezer ember szórakozott a fesztiválon. Idén az a cél, hogy meghaladja a látogatók száma a 100 ezret. Az elmúlt napokat figyelembe véve minden reménye meglehet a szervezőknek a rekordszámú zárásra, a programok mellett az időjárás is nagyon kedvező az igazi fesztiválozásra - summázta a fesztiváligazgató

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza