Helyettes államtitkár: kétmilliárdos keretösszeg a zártkertek rendbetételére

Önkormányzatok és önkormányzati konzorciumok kétmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak január 31-ig a területükön lévő zártkertek fejlesztésére, az elhanyagolt területek rendbetételére - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára szerdán Debrecenben, a Hálózatban együtt a vidéki települések fejlesztéséért című szakmai konferencián.

Szakáli István Loránd emlékeztetett rá, hogy a kormány 2017-ben elfogadta az Önálló Zártkerti Programról (ÖZP) szóló határozatot, amelynek értelmében 2018-tól évi kétmilliárdos keretösszegre lehet pályázni a zártkertek rendbetételére.

Az FM 2014-ben elvégzett felmérése szerint az országban 200 ezer hektár zártkerti terület van, ami 1 millió 150 ezer földrészletet, apró, nadrágszíj-parcellát jelent. A zömében az 1960-as, 1970-es években a települések külterületi részein kiosztott parcellák nagy része elhanyagolt, parlagon hagyott terület, sok esetben még a tulajdonosuk sem azonosítható.

Az ÖZP pályázata lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak a tulajdonviszonyok tisztázására, az alapinfrastruktúra kialakítására, a meglévő utak fejlesztésére, a vízrendezésre, a zártkertek mezőgazdasági funkciójának fejlesztésére - ismertette a helyettes államtitkár.

Szakáli István Loránd elmondta azt is, hogy a kétmilliárdos évi keretösszeg kizárólag nemzeti forrás, a támogatási intenzitás 100 százalék, s a nyertesek a 10 millió forint maximálisan pályázható összeg 75 százalékát előlegben felvehetik.

A január 31-ig pályázható források iránt nagy az érdeklődés: eddig 656 pályázati dokumentum kitöltését kezdték meg az önkormányzatok - jelezte a helyettes államtitkár megemlítve, hogy az elmúlt három évben kísérleti mintaprogram keretében 770 millió forintot biztosítottak önkormányzatoknak ilyen célokra.

A kísérleti programban Hajdú-Bihar megyében 78 millió forint felhasználásával 7-8 hektár zártkerti terület újult meg - mondta a debreceni konferencián Szakáli István Loránd.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza