Múzeumok éjszakája - Munkácsy-trilógia, Bocskai jogara, Rodin A csók című szobra Debrecenben

Ingatlan - 2017-06-15

Debrecen lesz a kiemelt helyszíne az idén a múzeumok éjszakájának, s a belvárosi múzeumi negyed ennek megfelelő meglepetésekkel várja a látogatókat Szentiván éjjelén - közölte a város polgármestere csütörtökön, a Déri Múzeum Munkácsy-termében tartott sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz-KDNP) utalva a tájékoztató helyszínére bejelentette: a múzeumok éjszakáján lekerül a lepel Munkácsy Golgota című festményéről, s néhány napig ismét együtt lesz látható a Krisztus-trilógia három darabja: a Golgota, a Krisztus Pilátus előtt és az Ecce Homo.

A polgármester köszönetet mondott a Golgota New Yorkban élő magyar tulajdonosának, Pákh Imrének, amiért - bár még nem született végleges megállapodás a festmény sorsát illetően -, lehetővé teszi a kép megtekintését Debrecenben.

Papp László emlékezetett rá, hogy most először Magyarországra érkezik a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeumból Bocskai István fejedelmi jelképe, a jogar, amely utoljára az akkor még Magyarországhoz tartozó Nagyszebenben volt látható 1918-ban, azóta "nem járt" hazánkban.

A múzeumok éjszakájára a debreceni Déri Múzeumba érkezik Báthory István jogara is, így együtt lesz látható a két fejedelmi jelkép - mondta a polgármester.

Hozzátette: a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ is meglepetésekkel készül. Az Antal-Lusztig gyűjteményből rendezett A megrajzolt éron című, akt és testszerelem-ábrázolásokat bemutató festmények és rajzok mellett igazi kuriózum lesz Rodin A csók című erotikus szobra, amelyet erre az éjszakára ad kölcsön a Szépművészeti Múzeum - ismertette Papp László megjegyezve, hogy a műalkotások között Eszenyi Enikő színművész tart majd tárlatvezetést.

Háromnapos utcafesztivállal kezdődik a múzeumok éjszakája debreceni programsorozata: a belváros köztereit, utcáit kortárs képzőművészek "szállják meg", s az alkotási folyamatokba is bepillanthatnak az érdeklődők - jelezte a polgármester hozzátéve: az idén két kiállítással a régi városháza is bekapcsolódik a programokba.

Angi János, a Déri Múzeum igazgatója közölte: Bocskai István fejedelmi jogara jövő héten szerda este érkezik meg Debrecenbe.