Nyitott templomok napja - Éjszakai templomtúra Debrecenben

Ingatlan - 2017-09-15

Éjszakai belvárosi templomtúrára hívja az érdeklődőket a debreceni Református Kollégium múzeuma szombaton, a nyitott templomok napján. Az ingyenes tárlatvezetéssel és zenei műsorral kiegészülő sétán regisztrációt követően vehetnek részt az érdeklődők.

Az érdeklődőket Gáborjáni Szabó Botond gyűjteményi igazgató köszönti a Református Kollégium Oratóriumában, majd két csoportban indulnak el a belvárosi templomokba. A sétán útba ejtik a Kossuth utcai református templomot, a görög katolikus templomot, a Szent Anna-székesegyházat, az evangélikus templomot, a Református Kistemplomot (Csonkatemplom), a Pásti utcai zsinagógát, és végül a Református Nagytemplomot.

Az egyes helyszíneken templomtörténettel és gyülekezeti lelkiséggel ismerkedhetnek meg a látogatók. A program zárásaként, orgonakoncertet tartanak a Nagytemplomban