Öt bemutatóval készül az évadra a debreceni Vojtina Bábszínház

Helyi - 2018-08-22

- Öt bemutatóval készül az új évadra az idén 25 éves debreceni Vojtina Bábszínház - közölte a teátrum igazgatója a szerdai évadnyitó társulati ülésen.

Asbóth Anikó felidézte, hogy a jelenleg 27 fős társulat kilenc taggal 1993-ban vált városi színházzá. Az elmúlt években csaknem 150 bemutatót tartottak, előadásaikat több százezer néző látta - tette hozzá.

Az évad első bemutatója szeptember 22-én Veres András rendezésében az Egy rókáról és egy farkasról című darab lesz - közölte az igazgató.

Bartal Kiss Rita rendezésében mutatják majd be a Boldog képek című mesét, az Aranyszőrű bárány című kamarajátékot Láposi Terka, a színház igazgatóhelyettese, a Kodály madarai című színpadi játékot Nagy Viktória Éva, a Pimpáré és vakvarjúcska című darabot pedig Somogyi Tamás viszi színpadra - mondta, hozzátéve, hogy az új évadbad is műsoron marad a Matyás, a furfangos, az Őztestvérek és a Virágot tépő lány című előadás.

A bábszínház augusztus 26-án, vasárnap tartja évadnyitó családi rendezvényét. Az Idesüss a Figurásra című program keretében a társulat tagjai a Nagytemplom mögötti Emlékkertben többek között az évad kínálatából adnak majd ízelítőt. Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a Vojtina Bábszínház az elmúlt 25 év alatt országos szinten is elismert műhellyé, kulturális központtá vált. Hozzátette: a színház teljes rekonstrukciójának tervei már elkészültek, a beruházás összege a színpadtechnika megújításával együtt több mint 1 milliárd forintba kerülne.

A felújítást több ütemben tudja megvalósítani az önkormányzat, idén a legsürgősebb munkálatokra, a beázások megszüntetésére biztosítják a forrást - mondta, hozzátéve, hogy az önkormányzat turisztikai fejlesztési programtervében helyet kapott a Vitéz László Bábmúzeum kialakítása, amelyet a színház feletti lakások megvásárlásával, átépítésével hoznak majd létre.