Magyarországon is keskenysávú hálózatot épít a Telekom csoport

Trend - 2017-02-28

- Nyolc országban, köztük Magyarországon is keskenysávú hálózatot épít a Telekom csoport; a jelenleginél költséghatékonyabb, gépek közötti kommunikációt segítő, úgynevezett NarrowBand-IoT (NB-IoT), az 5G felé vezető út első szakasza, segítségével az összekapcsolt érzékelők adatokat tudnak egymás között továbbítani. A fejlesztést a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom (DT) jelentette be kedden Barcelonában a Mobil világkongresszuson.

Dévényi István, a Magyar Telekom hozzáférési hálózat és szolgáltatás menedzsment igazgatója szerint anyavállalatuk viszonylag korán bekapcsolódott az 5G világtrendbe, aminek jelenleg az egyik látható jele az NB-IoT. A technológia a legkülönbözőbb területeken alkalmazható, így például a biztosítók a termőföldekre helyezett szenzorokkal mérik és elemzik a mezőgazdasági termelés esélyeit, az esetleges károkat, ami segít a pontos kármeghatározásban. Az alacsony adatátviteli sebesség pedig kivételesen hosszú, akár 10 évnyi akkumulátor rendelkezésre állást tesz lehetővé az érzékelők számára, így csökkentve a költségeket - mondta az igazgató magyar újságíróknak kedden Barcelonában. A DT néhány héten belül képes lesz az ilyen keskenysávú alkalmazásokhoz szükséges hálózati technológia bevezetésére Németországban és Hollandiában A magyar leányvállalat szakemberei a legkülönbözőbb példákat hozták fel a technológia alkalmazására, mint az okosmérés és a magyarországi tesztüzemben lévő okosparkolás, azonban a hálózatfejlesztés pontos költségeiről, a kereskedelmi bevezetés időpontjáról és az új technológia által generált bevételnövekedésről egyelőre nem közöltek pontosabb információt. Tremmel János mobilhálózatokért felelős igazgató arra a kérdésre, hogy mikor várható az 5G hálózat bevezetése Magyarországon, úgy válaszolt: "folyamatosan fogunk belenőni és belefutni", már az idén is lesznek olyan hálózati képességek, amik 5G-re mutatnak, például az intelligens antennarendszer, ami sokszorosára növeli a hálózat sebességét és kapacitását.

2018-ban már a téli olimpián is várható, hogy a szolgáltatók pre-5G szolgáltatással jelennek majd meg, 2018-2019 között is sok bejelentés várható, amikor a hálózat egy-egy szabványnak megfelel, nehéz lesz megfogni a konkrét bevezetést - jelezte a szakember, hozzátéve, hogy terveik szerint Magyarországon 2020-ban lehetséges a megalapozott bevezetés. A fejlesztésekhez azonban rengeteg beruházás és egyebek mellett újabb frekvenciák vásárlása szükséges, amihez már elkezdődtek a tárgyalások - mondta.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű replica watches földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.

A terület bármilyen csendes sport, omega replica vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza