- Bajnokok Ligája - Guardiola Bayernje a Barcelona, a Real a Juventus ellen -

Ajánljuk - 2015-04-24

A címvédő Real Madrid a Juventusszal, az FC Barcelona pedig a korábbi sikeredzője, Josep Guardiola által irányított Bayern Münchennel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.

    Az európai szövetség pénteken, Nyonban tartott sorsolásán az is eldőlt, hogy az első mérkőzéseken a Barcelona, illetve a Juventus lesz majd a házigazda.

    A legérdekesebb egyértelműen Josep Guardiola szerepe, aki játékosként tizenegy éven át szolgálta a katalán együttest, majd vezetőedzőként 2008 és 2012 között a klub történetének legeredményesebb időszaka fűződött a nevéhez. A szakemberrel 14 trófeát, közte két Bajnokok Ligáját és három bajnoki címet nyert az együttes.

    "Kedden a Bajnokok Ligája történetének egyik legjobb félidejét játszottuk, a Barcelona ellen ugyanezt kell tennünk két teljes mérkőzésen" - mondta a Bayern képviseletében Paul Breitner, a klub tanácsadója, aki a Porto elleni 5-0-ás első 45 percet nevezte "alapnak".

    Jordi Mestre, a katalánok alelnöke szerint nem jelent problémát a Guardiola-szál, ugyanis ahogyan a szakember ismeri a klubot, úgy ők is tisztában vannak a korábbi Barca-futballista értékeivel és tudásával.

    A tízszeres győztes Real Madridnak van esélye arra, hogy a sorozat történetének első címvédője legyen, ugyanakkor korábban a legrangosabb európai kupában a Juventus elleni négy egyenes kiesés párharcából hármat elbukott, s "csak" az 1997/98-as idényben megnyert fináléban örülhetett.

    Emilio Butragueno, a királyi klub nagykövete elmondta, természetesen nehéz elődöntőre számít, ugyanakkor sokat segíthet az együttesnek, ha a sérült játékosok - mint például Gareth Bale, Karim Benzema és Luka Modric - felépülnek sérüléseikből.

    A Juventus 12 év után tért vissza Európa legjobb négy csapata közé, az olasz bajnok a 2002/03-as idény elődöntőjében éppen a Real Madridot búcsúztatta, igaz, a finálét büntetőpárbajban elbukta az AC Milan ellen.

    Pavel Nedved klubigazgató - aki a Juve legutóbbi nagy menetelésének egyik legfontosabb alakja volt - a sorsolás után arról beszélt, hogy a csapat és a szurkolók számára is örömteli, hogy a címvédő ellen játsszák az elődöntőt, melyben izgalmas párharcra számít a Real ellen.

    "Nem mi vagyunk a párharc esélyesei ez egyértelmű, de jól akarunk játszani és ehhez megvannak a futballistáink" - mondta Nyonban Nedved.

    Érdekesség, hogy legutóbb a 2012/13-as szezon fináléja előtt is kínálkozott lehetőség arra, hogy a döntőben El Clásicót, azaz Barcelona-Real Madrid meccset rendezzenek, ám az elődöntőben a Barcelona éppen a Bayern Münchennel - a Bayern 7-0-ás összesítéssel ment tovább -, a Real Madrid pedig a Borussia Dortmunddal szemben maradt alul.   

    Az elődöntők első felvonására május 5-én és 6-án, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A finálét június 6-án a berlini Olimpiai Stadionban rendezik.

 

    Az elődöntő programja:

    első mérkőzések:

    május 5., kedd:

Juventus (olasz)-Real Madrid (spanyol) 20.45

    május 6., szerda:

FC Barcelona (spanyol)-Bayern München (német) 20.45