Jótékonysági online aukciót szervez a Radnóti Színház, amelyen sikeres darabjaikhoz köthető ikonikus kellékeket árvereznek el. A befolyt összeg olyan egyesületeknek nyújt támogatást, amelyek a társadalom legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak. Az aukció március 24. és 31. között zajlik a www.embersegkellekei.hu oldalon.
Mintegy 19 800 ember halt meg az uniós utakon bekövetkezett közúti balesetekben 2024-ben, mintegy 600-zal kevesebben mint az előző évben, ami egyéves viszonylatban 3 százalékos csökkenést jelent - derült ki az Európai Bizottság kedden közzétett jelentéséből.
A 2024-es adatokat tartalmazó jelentés szerint a közúti balesetek során bekövetkezett halálesetek száma jelentősebben csökkent 2024-ben, mint 2023-ban, a visszaesés üteme azonban továbbra is lassú maradt.
Az uniós bizottság véleménye szerint a feljegyzett adatok azt mutatják, hogy a legtöbb tagállam nem tudja teljesíteni az EU azon célját, hogy 2030-ra felére, 2050-re pedig nullára csökkentse a közúti halálesetek számát.
A DK közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy nyilvánosságra hozzák a kínai bankhitel feltételeit
A DK közérdekű adatigénylési pert indít Lázár János minisztériuma ellen, hogy megtudjuk, kiknek és mire alapozva akarja odaadni a kastélyainkat a magyar kormány - jelentette be Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján. "Körülbelül egy éve a kormány kitalálta, hogy a magyar kastélyokat, azaz olyan a műemlékeket, amelyek több évszázados múlttal rendelkeznek és a magyarok tulajdonában vannak, odaadja ingyen azoknak, akik pályáznak egy bizonyos feltételrendszer alapján. Nem tudjuk, hogy kik, milyen pályázatot adnak be, sem azt, hogy Lázár János mi alapján dönt a nyertesek mellett" - fogalmazott a DK pártigazgatója, hozzátéve, hogy ezeknek a kastélyoknak a jó részét magyar és uniós forrásból fel is újították.
Változékony idő várható a jövő héten és több hullámban kell esőre készülni, a szél pedig gyakran lesz élénk, olykor erős, viharos. A hőmérséklet csúcsértéke 20 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn a fátyolfelhőzet napközben délnyugat felől nagyobb területen is megvastagszik, emiatt a felhőzet egyre inkább szűri, zavarhatja a napsütést. A nap második felében délnyugat felől északkelet felé haladva elszórtan előfordulhat zápor. A déli, délnyugati szelet élénk, elsősorban az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18-23 fok között alakul, de délnyugaton ennél hűvösebb maradhat az idő.
Az áfa-visszatérítéshez a nyugdíjasok külön kártyát kapnak majd, amelyet a vásárláskor kell érvényesíteni az eladónál; a kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon.
A kormányfő a közösségi oldalára feltett videóban emlékeztetett: a kormány az áfát jó néhány termék esetében korábban csökkentette, azonban ennek tapasztalata az volt, hogy az összeg nagy része inkább a kereskedelmi hálózatokhoz került és nem azokhoz, akiknek szánták.
A szerda és csütörtök hajnal lehet a leghidegebb, egyes helyeken mínusz 15 Celsius-fok alá hűlhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
Az előrejelzés szerint észak felől este megkezdődik a felhőzet csökkenése, és szerda hajnalra az ország nagy részén kiderül az ég.
Az alanyi áfamentesség összeghatára január 1-jétől 18 millió forintra emelkedett, de a vállalkozóknak február 28-ig nyilatkozniuk kell, ha élni akarnak a lehetőséggel.
Európa pénzügyi szektorának el kell kezdenie a felkészülést arra, hogy a kvantumszámítógépek képesek lesznek feltörni bizonyos titkosítási módszereket, amelyeket széles körben használnak az érzékeny adatok védelmére - hívta fel a figyelmet az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol
Az Európai Bizottság most közzétett, az Európai Unió vizeinek állapotáról szóló jelentése szerint gyorsabb előrelépés szükséges a vizek védelme és az árvízkockázatok kezelése terén, az uniós édesvizek minőségére és mennyiségére vonatkozó célok eléréséhez pedig még jelentős munkára van szükség.
A témáról szóló brüsszeli közlemény szerint az úgynevezett uniós víz-keretirányelv, az árvízvédelmi irányelv és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv végrehajtásával foglalkozó jelentés kiemeli az uniós víztestek állapotának javítása terén az elmúlt hat évben elért eredményeket, és meghatározza, mely kulcsfontosságú területeken van szükség további erőfeszítésekre.
Az elmúlt három nap – november 10., 11. és 12. - középhőmérséklete országos átlagban csupán 1,2 Celsius-fok volt az úgynevezett hidegpárnás időjárás miatt, ez csaknem 5 fokkal marad el az 1991-2020-as évek 6,1 fokos átlagától – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.
Pénteken, mindenszentek napján a köd feloszlása után jellemzően napos-fátyolfelhős idő várható 15-20 Celsius-fok közötti hőmérséklettel, majd lehűlés érkezik az első novemberi hétvégén olykor erős széllel, így vasárnap hajnalban a szélvédett tájakon fagypont alá csökken a hőmérséklet és napközben is mindössze 7-12 fok várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A Caola Zrt. az egész országot képes ellátni fertőtlenítő- és tisztítószerekkel – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.Közleményükben emlékeztettek arra, hogy tavaly szeptemberben nyitották meg új gyárukat a Fejér vármegyei Martonvásáron, amely kulcsszerepet játszik az ország védelmi képességeinek megerősítésében.
Főleg az ország nyugati felén okoz gondot a viharos szél, a legtöbbször Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyében hívták a tűzoltókat pénteken viharkárok miatt - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A legtöbben útra dőlt fák, leszakadt ágak, megbontott tetők miatt telefonáltak a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeleteire.
A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók több mint száz helyszínen avatkoztak be.
Az idei nyár volt a legmelegebb az északi féltekén a feljegyzések kezdete óta - jelentette be pénteken az Európai Unió Copernicus klímafigyelő szolgálata, hozzátéve: nagy a valószínűsége, hogy az idei év pedig a valaha mért legmelegebb év lesz.
Az intézet jelentése szerint a felszíni átlaghőmérséklet június eleje és augusztus vége között 16,82 Celsius-fok volt, azaz 0,71 Celsius-fokkal magasabb, mint az 1991-től 2020-ig mért augusztus átlaghőmérséklet.
Hozzátették: 2024 augusztusa 1,51 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet; ez a tizennégyhónapos időszak 13. hónapja, amikor a felszíni levegő globális átlaghőmérséklete meghaladta az iparosodás előtti szint 1,5 Celsius-fokos értékét.
Az elmúlt napokban két fiatal tragikus halálát okozta a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése a síneken, a MÁV nyomatékosan kéri a szülőket és a pedagógusokat, hogy minden lehetséges eszközzel hívják fel a fiatalok figyelmét a vasúti közlekedés veszélyeire - írta a vasúttársaság az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.
Fokozódik a hőség héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét második felében már megközelíti a 40 Celsius-fokot. Elszórtan egy-egy zápor, zivatar kialakulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Kedden napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet néhol időnként élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 14-23, a maximum 30-37 fok között alakul.
Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett napos időre kell számítani, a csapadéknak kicsi az esélye. Helyenként megélénkül az északkeleti, majd a délkeleti szél. Hajnalban 15-24, délután 32-38 fok várható.
- Változott szerdától a kutyák szállítását érintő szabályozás a vonatokon: már zárt doboz nélkül, csupán szájkosár és póráz használatával is lehet velük utazni a balatoni InterCity és expresszjáratokon - közölte a MÁV Zrt. a vasúttársaság honlapján.
Azt írták, hogy a MÁV-Start jelenlegi szabályzata szerint a 20 kilogrammnál nem nehezebb kutyák szállítása kutyajegy vagy kutyaországbérlet megvásárlásával csak a nem helyjegyköteles vonatokon megengedett, szájkosár és póráz használatával.
A HungaroMet előrejelzése alapján a Belügyminisztérium vasárnapig meghosszabbította és további vármegyékre is kiterjesztette a hajléktalanok egészségének megóvása érdekében elrendelt vörös kódot - jelentette be a tárca szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.
Csizi Péter közölte: az intézkedés kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását, egyben a protokoll felkészíti az intézményeket az intézkedés végrehajtására.
Emlékeztetett arra, hogy a vörös kódot a másodfokú hőségriasztással összhangban szerdától péntekig rendelték el, ezt hosszabbították meg most, mert a HungaroMet előrejelzése szerint nem várható lehűlés a hétvégére.
Közölte, ha a hajléktalanellátó rendszer túltelítetté válna, akkor más profilú szociális intézményeknek is be kell fogadniuk az embereket hűtött helyiségekbe. E tekintetben jól áll az ellátórendszer, mert csak 78 százalékban kihasznált - mondta a helyettes államtitkár, jelezve: ez azt jelenti, hogy 790 szabad férőhely áll rendelkezésre országszerte.
A következő időszakban tovább nő a szaharai por koncentrációja az ország levegőjében, ami kicsit visszább foghatja a felmelegedés mértékét - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtök délután.
Hozzátették: a szaharai por koncentrációjának növekedése nyomán a legmelegebb órákban pénteken az előzetesen várt 39-40 Celsius-fok helyett inkább 37-38 fok várhatóHarmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére szerda nulla órától szombat éjfélig az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján - jelezte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közös közleményében.