Demokratikus Koalíció rendkívüli ülést kezdeményez az Országgyűlésben a határon túliak szavazati jogának ügyében - jelentette be Rónai Sándor, a DK országgyűlési képviselője.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint már közel félmillió határon túli magyar regisztrált az április 12-i országgyűlési választásokra, elsősorban Romániából, Szerbiából és Szlovákiából, a kutatások alapján pedig ennek döntő többsége a Fideszre szavaz. Ez a tömeg akkora, mintha Debrecen, Miskolc, Szeged és Pécs teljes választókorú lakossága szavazna - csak éppen Magyarországon kívül élve - fogalmazott a DK alelnöke, hozzátéve: ez a félmillió szavazat akár négy extra parlamenti mandátumot is jelenthet a Fidesznek, ami eldöntheti a választások kimenetelét, sőt újabb egypárti kétharmadhoz vezethet.
Mérsékelt aktivitással indult az ingatlanpiac: idén januárban országosan 7662 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző hónaphoz, a váratlanul erős decemberhez képest - amikor 9646 adásvétel történt - lassulást mutat, illeszkedik azonban a piaci szezonalitásba - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn.
Hét embert vettek őrizetbe egy kábítószer-bűnözés elleni akcióban a békéscsabai rendőrök, az intézkedés több vármegyét érintett - közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Fokozódik a bankok közötti verseny az otthon startos fiatalokért: az egyik nagy bankban már 2,8 százalék az új kamat, és érkeznek a további kedvezmények is - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
A középső országrészben nagy szükség van további csapadékra, mert itt a talajok őszi-téli feltöltődése meglehetősen vontatottan halad, még mindig sok nedvesség hiányzik a felső egyméteres rétegből. Az elmúlt években január végén csak 2022-ben volt ilyen mértékű vízhiány a talajban ilyen nagy területre kiterjedően - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében
Csak egy igazságos és méltóságteljes, az emberi jogi szabályok teljes betartása mellett végrehajtott visszaküldési politika hozhat eredményt a migráció kezelése terén - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán.
Az interneten is elérhető közleményében Michael O'Flaherty leszögezte, az államoknak egyértelmű és szuverén joguk van határaik ellenőrzésére és a migráció kezelésére, ezt ugyanakkor szabályokon alapuló, demokratikus keretek között kell megtenniük.
Novák Előd írásbeli kérdést tett fel Navracsics Tibornak.
Tisztelt Miniszter Úr! A vidéki kisvárosok helyzete az elmúlt években egyre kiszolgáltatottabbá vált, különösen a helyi gazdaságfejlesztés, a bevételteremtés és a munkahelyek létrehozása terén. A problémára Szigetváron Miavecz Barnabás, a Mi Hazánk helyi elnöke hívta fel a figyelmet, aki az önkormányzat felé több alkalommal is jelezte a rendszeres, strukturális hiányosságokat. Szigetvár Város Önkormányzatának hivatalos válaszai alapján megállapítható, hogy az elmúlt évtizedben nem készült kifejezetten bevételtermelő önkormányzati stratégia, nem történt gazdasági hasznosítás szerinti vagyonnyilvántartás, valamint nem készült összehasonlító elemzés a támogatásalapú és a bevételtermelő beruházások hosszú távú fenntarthatóságáról sem.
Hamis vagy megfélemlítő telefonhívások miatt csapott le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a román társhatósággal közösen összehangolt akcióban négy fiatal hackerre - közölte a police.hu oldalon hétfőn a KR NNI.
Kikötött vasárnap a dél-franciaországi Marseille-ben a Grinch nevű olajszállító hajó, amelyről a francia hatóságok azt feltételezik, hogy az Ukrajna elleni agressziós háborút finanszírozó árnyékflottához tartozik, és ezért három nappal ezelőtt feltartóztatták a Földközi-tengeren.
A paksi önkormányzat támogatja az atomerőmű üzemidő-hosszabbításának szakmailag megalapozott előkészítését és végrehajtását, illetve kiáll a Paks II. beruházás mellett - közölte az önkormányzat pénteken.
Azt írták: a város képviselő-testülete a legutóbbi ülésén egységesen foglalt állást a paksi atomerőmű jövőjét érintő kérdésekben, és "elkötelezettségét Magyarország biztonságos, fenntartható és megfizethető energiaellátása mellett írásban is megerősíti"
Egy sikeres pályázat nyomán folytatódott annak az új hatásmechanizmusú, innovatív fájdalomcsillapítógyógyszer-jelöltnek a fejlesztése, amelyet közel tizenöt éve kutatnak pécsi és budapesti gyógyszerkémikusok, ás amelyet már egészséges önkénteseken tesztelnek – közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
A baranyai felsőoktatási intézmény közleményében azt írták, hogy a PTE Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet egyetemi tanára, Helyes Zsuzsanna sikeres pályázata nyomán folytatódott a gyógyszerjelölt fejlesztése.
Januári rezsistopot vezet be a kormány, ez azt jelenti, hogy a januári fűtésnél jelentkező többletfogyasztást, annak költségeit a kormány átvállalja a családoktól - jelentette be a miniszterelnök szerdán a Facebookon.
Dobrev Klára: Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a DK a kedvezményesen igénybe vehető gáz és áram mennyiségének növeléséért és a fával fűtő háztartások azonnali támogatásáért
Minden tavasszal lesújtó hír érkezik arról, hogy hány ember fagyott meg a télen; hány ember hűlt ki a saját otthonában azért, mert nem bírta fizetni a fűtést. Most az elmúlt évek leghidegebb telét éljük, ami még több emberre jelent veszélyt. Ehhez képest hetek óta azt hallani, hogy sok ember tekeri le otthon a fűtést, hogy ne szökjön az egekbe a rezsiszámla, miután a Fidesz a 2022-es választás után a hétszeresére emelte a gáz és a duplájára az áram árát. Ez a hideg világosan megmutatja, hogy a rezsicsökkentés épp csak akkor nem működik, amikor a leginkább szükség lenne rá.
Mi, baloldaliak, felkészültünk a kormányváltás utáni időkre, és pontosan tudjuk, mit akarunk tenni az új parlamenti ciklusban. Már most megvannak azok a konkrét jogszabály-tervezeteink, amelyeket a kormányváltás utáni új Országgyűlés legelső ülésein benyújtunk. Ezeket mutatjuk be hétről hétre, minden szombaton, a választásokig.
A cseh képviselőház határozatban szólította fel pénteken az államfőt, hogy fogadja el a kormányfő javaslatait és nevezze ki jelöltjeit miniszternek.
A 200-tagú képviselőházban a határozatot a hárompárti kormánykoalíció 108 képviselője támogatta, míg az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak.
Pénteken még országszerte borult, párás, ködös idő várható, ónos szitálással, havas esővel, majd feltámad a szél, és a hétvégén egyre több helyen süt ki a nap, ugyanakkor lesznek tartósan párás, borult körzetek is. A hőmérséklet csúcsértéke 0 Celsius-fok körül alakul, de az éjszakák ismét fagyosak lesznek, vasárnapra virradóra a derült tájakon ismét mínusz 15 fok is lehet - olvasható a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzésében.
Pénteken az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás, de a délnyugati tájakon, valamint az északkeleti csücsökben kevesebb felhő valószínű. Ónos szitálás, szitálás bármikor előfordulhat.
Elsősorban a keleti országrészben, de emellett másutt is helyenként előfordulhat kisebb ónos eső, eső, az Északi-középhegységben akár havas eső is lehet. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3 fok között változik, de délnyugaton néhol ennél jóval enyhébb lehet az idő.
Bizonyítást nyert, hogy a három dél-olaszországi bűnszervezet, a Cosa Nostra, a camorra és a ‘ndrangheta egymással szövetkezve irányította a legnagyobb és leggazdagabb tartomány, Lombardia gazdasági életét és illegális piacát - indokolta a milánói bíróság közleményben kedden az ítéletet, amellyel összesen ötszáz évre ítélték a bűnszervezetek több mint hatvan tagját.
Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Zbigniew Ziobro, az előző, Mateusz Morawiecki vezette konzervatív lengyel kormány volt igazságügyi minisztere és legfőbb ügyésze - közölte hétfőn Bartosz Lewandowski, a politikus ügyvédje.
Lewandowski az X-en hozta nyilvánosságra, hogy a politikai menedékjogot a magyar kormány ítélte meg Ziobrónak, azokkal a lengyel ügyészségi eljárásokkal kapcsolatban, "melyek a politikai megtorlás politikailag motivált jegyeit viselik magukon".
A Fidesz-KDNP 65 régi és 41 új jelölttel indul az országgyűlési választáson - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt szombaton Budapesten tartott 31. kongresszusán.
Tartós, több órás ónos eső veszélye miatt a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztást adta ki a Délnyugat-Dunántúl egyes részeire a HungaroMet Zrt. péntek délben. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, a riasztással érintett területeken senki ne induljon útnak se gyalog, se járművel, hacsak nem létszükséglet.