A kórházakban "a remény fénye ragyog" - írta Ferenc pápa vasárnapi üzenetében, köszönetet mondva mindazoknak, akik a betegekkel törődnek.
Ferenc pápa a Gemelli-klinikáról küldött üzenetében hangoztatta, hogy a próbatétel időszakát éli meg, és gondolataiban közel van mindazokhoz, akik szintén betegek, és most "ugyanúgy törékenyek, mint én".
"Testünk gyenge, de így sem akadályozhatja meg semmi, hogy imádkozzunk, felajánljuk magunkat, tegyünk egymásért a hittől kísérve, a remény fénylő jeleiként" - írta a katolikus egyházfő a vasárnapi úrangyala imádsághoz fűzött beszédében
A történelem és napjaink történései is arra figyelmeztetnek, hogy a magyaroknak, székelyeknek ágyú és harang is kell, sőt az egyik feltételezi a másikat: az ágyú az erőt, a harang pedig a keresztény hitet jelképezi - hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a nemzeti ünnepen a székelyföldi Kézdivásárhelyen
Száraz és az átlagosnál kissé hidegebb volt a február - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Az év első hónapjáról készített összefoglaló szerint a februári középhőmérséklet országos átlagban 0,5 Celsius-fok volt, ami 0,7 fokkal elmarad az 1991-2020-as évek átlagától. Hozzátették: legutóbb 2018-ban volt átlag alatti középhőmérsékletű a február.
Természetes élőhelyeket állítanak helyre, veszélyeztetett hüllők és kétéltűek élőhelyeit fejlesztik, vadmacska fajvédelmi programot valósítanak meg és inváziós fafajokat szorítanak vissza a magyar-szlovák határmenti bioszféra rezervátumok együttműködésével - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője hétfőn.
Mészáros Péter tájékoztatása szerint a napokban induló, 400 millió forintos uniós támogatással megvalósuló programban a Pilisi, a Fertő-tavi, és a Poľana Bioszféra Rezervátum vesz részt közvetlenül, szakmai együttműködő partnerek az Aggteleki és a Szlovák-karszt bioszféra rezervátum.
Készülünk a 30. Budapest Pride-ra, mert az, hogy idén is lesz Pride Budapesten, pont olyan magától értetődő, mint két ember szerelme - írta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken Facebook-oldalán.
"Készülünk a 30. Budapest Pride-ra, mert az, hogy idén is lesz Pride Budapesten, pont olyan magától értetődő, mint két ember szerelme, pont annyira nyilvánvaló, mint hogy ebben a városban senki, de senki nem szenvedhet hátrányt amiatt, amiben hisz, ahová született, és hogy kit szeret" - fogalmazott a főpolgármester.
Az elmúlt hét kemény éjszakai fagyokat, a tél legvége pedig kiadós csapadékot hozott; mindkettőre nagy szükség volt mezőgazdasági szempontból - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Miskolc közgyűlése szerdai ülésén elfogadta Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeszékhelyének idei költségvetését, melyet mintegy 61,3 milliárd forintos főösszegben határoztak meg. Ebből a keretből 57,2 milliárd forintot fordítanának a város üzemeltetésére.
A rendőrök a napokban tartott, egyhetes közlekedésbiztonsági akció során 7065 tehergépkocsit és 490 autóbuszt ellenőriztek, és 2792 alkalommal állapítottak meg jogsértést - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján.
A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség február 17-23-án országszerte fokozottan ellenőrizte a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat, illetve ezek vezetőit Magyarország közútjain.
A Tisza gratulál Friedrich Merz leendő német kancellár és a kereszténydemokrata CDU vasárnapi választási sikeréhez - közölte az ellenzéki párt elnöke hétfőn.
Magyar Péter - pártja által eljuttatott - közleményében az áll, hogy Németország hazánk legfontosabb gazdasági partnere, emiatt is kiemelten fontos számunkra, hogy Európa legerősebb gazdasága újra talpra álljon, és hogy a kereszténydemokraták által vezetett kormány újra biztonságos hellyé tegye és fejlődő pályára állítsa Németországot.
Szombaton beköszöntött a napelemes csúcsszezon, tavalyhoz képest pár napot késett az első idei naperőművi rekorddöntés - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn.
A tárca Facebook-bejegyzése szerint február 22-én, a legerősebb negyedórában egészen 3490 megawattig futott fel az ipari napelemes rendszerek termelése. Ezzel jócskán megdőlt a nagyobb méretű naperőművek mindenkori teljesítményrekordja, amelyet a hétvégéig 2024. augusztus 23-a tartott 3347 megawattal.
Az Európai Unió népességének átlagéletkora 2024-ra elérte a 44,7 évet, ami azt jelenti, hogy az uniós átlagéletkor tíz év alatt, a 2014-ben feljegyzett 42,5 évről 2,2 évvel emelkedett; a népesség átlagéletkora Magyarországon 3,1 évvel emelkedett a vizsgált tízéves időszak alatt - közölte friss jelentésében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az uniós hivatal közlése szerint a vizsgált időszakban az átlagéletkor valamennyi uniós tagállamban nőtt, kivéve Máltát (-0,7 év) és Németországot (-0,1 év), utóbbi esetében ez a mutató az elmúlt két évben változatlan maradt.
Csökkent az átutalások elleni bűncselekmények száma és az okozott károk összege 2024 utolsó negyedévében az Erste adatai alapján - közölték a bank szakértői szerdai sajtótájékoztatójukon Budapesten.
Csaknem 150 millió forintot zárolt az adóhatóság egy zöldség- és gyümölcskereskedő vagyonából azért, hogy az árukészlete és a cége kiüresítésével ne bújhasson ki a revizorok által megállapított összeg megfizetésének kötelezettsége alól, a lefoglalt gyümölcsöket villámárverésen értékesítették - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer önkormányzata úgy értékeli Kiss László kerületi polgármester letartóztatásának a bíróság általi meghosszabbítását, illetve a szolidaritási hozzájárulást, hogy azokkal a kormány a kerületieknek járó forrásokat és a demokratikusan, nagy többséggel megválasztott polgármesterét is el akarja venni.
Az önkormányzat közleményében azt írta: a kormány 2025-ben szolidaritási hozzájárulás címén 5 milliárd 276 millió forintot von el tőlük, ez a budapesti kerületek között a második legnagyobb mértékű forráselvonás.
Egyúttal azt is közölték, hogy a bejelentéssel egy időben az ügyészség kezdeményezte Kiss László fél éve tartó letartóztatásának meghosszabbítását, a bíróság pedig pénteken az ügyészségi indítvány elfogadásáról döntött, ennek alapján pedig a polgármester további három hónapig, május 16-ig letartóztatásban marad.
Az önkormányzat vélekedése szerint ez a két lépés világossá teszi azt a központi szándékot, amely gazdaságilag és politikailag egyszerre igyekszik ellehetetleníteni Óbuda-Békásmegyert.
Az összes NATO-szövetségesnek el kell érnie, még a nyár előtt, hogy GDP-je 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa - jelentette ki a NATO-főtitkár a csütörtökön kezdődő védelmi miniszteri találkozót megelőző szerdai sajtótájékoztatóján.
Belefáradva a hazai politikai közbeszéd stigmatizáló és leegyszerűsítő sémáiba, azt javaslom, hogy a hazai ellenzék sikertelensége mögött a szokásos bűnbakképzés helyett tágabb összefüggéseket keressünk. Legutóbb az amerikai elnökválasztás eredménye irányította rá a figyelmet arra, hogy a választók demokrácia iránti elkötelezettsége súlyos deficitet mutat az egész világon, ott is, ahol évszázados demokráciák működnek. Szaporodnak és erősödnek azok a politikai irányzatok, táborok, pártok, amelyek a demokratikus intézmények megkérdőjelezésében, relativizálásában érdekeltek. Mindez egyrészt jelzi, hogy a politikai szereplők közt megszűnt a konszenzus a demokratikus keretek meghatározásában és megőrzésük fontosságában, másrészt rávilágít arra, hogy a liberális demokráciákat érő antidemokratikus kihívásokkal szemben a jogállami intézmények szokásos működtetése már hatástalannak bizonyul. A védekezés eszköztelensége vezetett a magyar orbánizmushoz, a brexit megszavazásához a briteknél, az amerikai trumpizmushoz, a nacionalizmus és a radikalizálódó szélsőjobb reneszánszához mindenütt.
A jövő hét első napjaiban még többfelé lehet akár többórás napsütés is, de éjszakánként kemény fagyokra kell készülni és napközben is jellemzően 4-9 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet.
Szerdától azonban egyre több lesz a felhő és megnő a csapadék esélye is, a hét végére pedig enyhülnek az éjszakai fagyok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn a Dunántúl nagyobb részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt derült vagy gyengén fátyolfelhős, napos idő várható. Csapadék általában nem lesz, de délnyugaton jelentéktelen szitálás előfordulhat. A délkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
Kedden döntően derült, napos, száraz idő várható, de a nyugati, délnyugati megyékben több lehet a felhő és arrafelé kis mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A délkeleti szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 3 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, derült helyeken ennél alacsonyabb, míg a borult tájakon ennél magasabb értékek is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 4-9 fok között valószínű.
Szombaton, 491 napos fogság után várhatóan visszanyeri szabadságát három életben maradt izraeli férfi túsz, Eli Sarabi, Or Levy és Ohad Ben Ami.
Kiürítették a pesterzsébeti uszodát, mert mérgező anyag került a levegőbe - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán.
Az uszoda egyik műszaki, kiszolgáló helyiségében kénsavat és hypót öntöttek össze, emiatt mérgező anyag került a levegőbe. A létesítményt "példaértékűen", még a fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt kiürítették - mondta Kisdi Máté.
Változásokról számolt be a Tisza Párt vezetésében Magyar Péter pártelnök, tudatva többek között, hogy hétfőtől az ellenzéki párt operatív működtetését Pósfai Gábor veszi át Radnai Márk alelnöktől.
Magyar Péter az összegzésben kiemelte: Radnai Márk alelnökként a továbbiakban a politikai közösség építésére és a párt kommunikációjának irányítására, a rendezvényekre, az innovációs és technológiai megoldások fejlesztésére, valamint a közösségépítéshez szükséges jövőbeni platformok kialakítására fókuszál.