Az alanyi áfamentesség összeghatára január 1-jétől 18 millió forintra emelkedett, de a vállalkozóknak február 28-ig nyilatkozniuk kell, ha élni akarnak a lehetőséggel.
Európa pénzügyi szektorának el kell kezdenie a felkészülést arra, hogy a kvantumszámítógépek képesek lesznek feltörni bizonyos titkosítási módszereket, amelyeket széles körben használnak az érzékeny adatok védelmére - hívta fel a figyelmet az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol
Az Európai Bizottság most közzétett, az Európai Unió vizeinek állapotáról szóló jelentése szerint gyorsabb előrelépés szükséges a vizek védelme és az árvízkockázatok kezelése terén, az uniós édesvizek minőségére és mennyiségére vonatkozó célok eléréséhez pedig még jelentős munkára van szükség.
A témáról szóló brüsszeli közlemény szerint az úgynevezett uniós víz-keretirányelv, az árvízvédelmi irányelv és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv végrehajtásával foglalkozó jelentés kiemeli az uniós víztestek állapotának javítása terén az elmúlt hat évben elért eredményeket, és meghatározza, mely kulcsfontosságú területeken van szükség további erőfeszítésekre.
Az elmúlt három nap – november 10., 11. és 12. - középhőmérséklete országos átlagban csupán 1,2 Celsius-fok volt az úgynevezett hidegpárnás időjárás miatt, ez csaknem 5 fokkal marad el az 1991-2020-as évek 6,1 fokos átlagától – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.
Pénteken, mindenszentek napján a köd feloszlása után jellemzően napos-fátyolfelhős idő várható 15-20 Celsius-fok közötti hőmérséklettel, majd lehűlés érkezik az első novemberi hétvégén olykor erős széllel, így vasárnap hajnalban a szélvédett tájakon fagypont alá csökken a hőmérséklet és napközben is mindössze 7-12 fok várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A Caola Zrt. az egész országot képes ellátni fertőtlenítő- és tisztítószerekkel – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.Közleményükben emlékeztettek arra, hogy tavaly szeptemberben nyitották meg új gyárukat a Fejér vármegyei Martonvásáron, amely kulcsszerepet játszik az ország védelmi képességeinek megerősítésében.
Főleg az ország nyugati felén okoz gondot a viharos szél, a legtöbbször Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyében hívták a tűzoltókat pénteken viharkárok miatt - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A legtöbben útra dőlt fák, leszakadt ágak, megbontott tetők miatt telefonáltak a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeleteire.
A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók több mint száz helyszínen avatkoztak be.
Az idei nyár volt a legmelegebb az északi féltekén a feljegyzések kezdete óta - jelentette be pénteken az Európai Unió Copernicus klímafigyelő szolgálata, hozzátéve: nagy a valószínűsége, hogy az idei év pedig a valaha mért legmelegebb év lesz.
Az intézet jelentése szerint a felszíni átlaghőmérséklet június eleje és augusztus vége között 16,82 Celsius-fok volt, azaz 0,71 Celsius-fokkal magasabb, mint az 1991-től 2020-ig mért augusztus átlaghőmérséklet.
Hozzátették: 2024 augusztusa 1,51 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet; ez a tizennégyhónapos időszak 13. hónapja, amikor a felszíni levegő globális átlaghőmérséklete meghaladta az iparosodás előtti szint 1,5 Celsius-fokos értékét.
Az elmúlt napokban két fiatal tragikus halálát okozta a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése a síneken, a MÁV nyomatékosan kéri a szülőket és a pedagógusokat, hogy minden lehetséges eszközzel hívják fel a fiatalok figyelmét a vasúti közlekedés veszélyeire - írta a vasúttársaság az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.
Fokozódik a hőség héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét második felében már megközelíti a 40 Celsius-fokot. Elszórtan egy-egy zápor, zivatar kialakulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Kedden napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet néhol időnként élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 14-23, a maximum 30-37 fok között alakul.
Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett napos időre kell számítani, a csapadéknak kicsi az esélye. Helyenként megélénkül az északkeleti, majd a délkeleti szél. Hajnalban 15-24, délután 32-38 fok várható.
- Változott szerdától a kutyák szállítását érintő szabályozás a vonatokon: már zárt doboz nélkül, csupán szájkosár és póráz használatával is lehet velük utazni a balatoni InterCity és expresszjáratokon - közölte a MÁV Zrt. a vasúttársaság honlapján.
Azt írták, hogy a MÁV-Start jelenlegi szabályzata szerint a 20 kilogrammnál nem nehezebb kutyák szállítása kutyajegy vagy kutyaországbérlet megvásárlásával csak a nem helyjegyköteles vonatokon megengedett, szájkosár és póráz használatával.
A HungaroMet előrejelzése alapján a Belügyminisztérium vasárnapig meghosszabbította és további vármegyékre is kiterjesztette a hajléktalanok egészségének megóvása érdekében elrendelt vörös kódot - jelentette be a tárca szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.
Csizi Péter közölte: az intézkedés kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását, egyben a protokoll felkészíti az intézményeket az intézkedés végrehajtására.
Emlékeztetett arra, hogy a vörös kódot a másodfokú hőségriasztással összhangban szerdától péntekig rendelték el, ezt hosszabbították meg most, mert a HungaroMet előrejelzése szerint nem várható lehűlés a hétvégére.
Közölte, ha a hajléktalanellátó rendszer túltelítetté válna, akkor más profilú szociális intézményeknek is be kell fogadniuk az embereket hűtött helyiségekbe. E tekintetben jól áll az ellátórendszer, mert csak 78 százalékban kihasznált - mondta a helyettes államtitkár, jelezve: ez azt jelenti, hogy 790 szabad férőhely áll rendelkezésre országszerte.
A következő időszakban tovább nő a szaharai por koncentrációja az ország levegőjében, ami kicsit visszább foghatja a felmelegedés mértékét - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtök délután.
Hozzátették: a szaharai por koncentrációjának növekedése nyomán a legmelegebb órákban pénteken az előzetesen várt 39-40 Celsius-fok helyett inkább 37-38 fok várhatóHarmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére szerda nulla órától szombat éjfélig az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján - jelezte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közös közleményében.
- Az Európai Unión belül a jövedéki termékek - például alkohol, cigaretta, üzemanyag - nem kereskedelmi célú szállításához magánszemélynek nem szükséges engedély - közölte kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely összegyűjtötte, hogy nyaraláskor (oda és vissza úton) mire kell figyelni az útipoggyász összeállításánál.
A Norvég-tenger felett ciklon örvénylik, amelynek hatására Izlandon és a Skandináv-félsziget nyugati részén változékony, gyakran felhős az idő, és több helyen fordul elő csapadék is. Szárazföldünk nagy részén jellegtelen a nyomási mező, de délkeleten és Nyugat-Európában zömmel anticiklonális, másutt ciklonális hatások érvényesülnek. A legtöbb helyen napos az idő, előbbi helyeken kisebb, más részeken nagyobb számban alakulnak ki záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás kíséretében.
Összefüggő csapadék, illetve nagyobb mennyiség Közép-Európában, azon belül is kiemelten az Alpokban fordul elő. Kedd estig a Kárpát-medence térségében sekély ciklon mélyül ki, hatására többfelé, lokálisan jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani.
- Heves zivatarok alakulhatnak ki a délnyugati vármegyékben kedden - figyelmeztet a HungaroMet Zrt.
A veszélyjelzés szerint Baranya, Somogy, Tolna, Zala vármegyében kedden hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a négy érintett vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.
Visszatér a jellemzően napos, száraz, kora nyárias idő április utolsó hétvégéjén; a hőmérséklet csúcsértéke vasárnap már 25 Celsius-fok körül alakul, de a szél sokfelé lesz élénk - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.
A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből,
- Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.