A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
4iG SDT további három jelentős, stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá kedden, az amerikai alelnök, J.D. Vance budapesti látogatására időzítve - hangzott el az eseményen.
A több százmillió dolláros megállapodáscsomag erősíti a 4iG SDT pozícióját a transzatlanti űr- és védelmi ipari értékláncokban - hangsúlyozta a két cég az aláírás alkalmából kiadott közös közleményében.
Sárhegyi István a rendezvényen elmondta:
Az űripari projektek közül a legfontosabb a HUGEO alprogram, amely egy geostacionárius műhold felbocsátását célozza, ebben pedig a világ egyik vezető űr- és védelmi ipari vállalatának részvétele biztosítja a csúcstechnológiát - ismertette Sárhegyi István. A Northrop Grumman több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, részt vesz nagyszabású programokban, például az Artemis-2 küldetésben - tette hozzá.
Sárhegyi István tájékoztatása szerint a tervezett geostacionárius műhold a csúcstechnológiát képviseli, amely elengedhetetlen a kritikus kommunikációs képességek biztosításához a 21. században.
A 4iG SDT saját műholdprogramja a HUSAT program, amely Magyarország űrtechnológiai szuverenitását biztosítja a kommunikációs és földmegfigyelési űrtechnológiák területén. A program keretében 2030-ig egy geostacionárius kommunikációs műhold (HUGEO) és nyolc alacsony Föld körüli pályán működő földmegfigyelési műhold (HULEO) áll pályára: a geostacionárius kommunikációs műhold gyártója a Northrop Grumman, míg a nyolc földmegfigyelési műholdat a 4iG SDT saját fejlesztési és gyártási képességeire építve, martonvásári technológiai központjában állítja elő, amelynek átadása 2026 harmadik negyedévében várható.
A Northrop Grummannal kedden kötött másik megállapodás a tavaly decemberben aláírt keretmegállapodás kibővítése. Ennek keretében az űripari projektek mellett drónelhárítási rendszerek (C-UAS), fejlett fegyvertechnológiák és precíziós irányítórendszerek területén is közös programokat indítanak.
Sárhegyi István tájékoztatott arról is, hogy a 4iG SDT nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá a védelmi technológiai szektorban tevékenykedő L3Harris Global Communications Inc. vállalattal is, amely a védelmi digitalizáció, továbbá a HIMARS rendszerek hazai ipari integrációja terén nyit új együttműködési lehetőségeket, erősítve a magyar cég szerepét a NATO-kompatibilis technológiák regionális fejlesztésében.
Emellett a REMRED Zrt.-vel közösen nem kötelező érvényű háromoldalú megállapodást kötöttek a vezető amerikai kisműholdplatform-gyártó Apex Technology Inc.-el egy közös vállalat megalapításának feltételeiről. A megállapodás célja, hogy Magyarországon is elinduljon a műholdplatformok sorozatgyártása - ismertette.
Dorothy Mayhew, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének gazdasági és politikai tanácsosa hangsúlyozta: az amerikai alelnök látogatása a legvilágosabb és legkézzelfoghatóbb jele annak, hogy jelentős javulás történt a kétoldalú kapcsolatokban, amit Donald Trump és Orbán Viktor tavaly novemberben, Washingtonban tartott találkozója indított el. A tavaly ősszel megkezdett, a kereskedelem, az energia, az űripar és a védelem területeire kiterjedő egyeztetések eredményei mostanra kézzelfoghatóvá váltak - jelezte.