A nélkülöző gyermekek védelmében emelte fel szavát Ferenc pápa

Ajánljuk - 2015-04-08

A társadalom peremén élő és a háborúk áldozataivá váló gyermekek védelmében emelte fel szavát Ferenc pápa szerdán a római Szent Péter téren tartott általános audiencián.

Ferenc pápa úgy fogalmazott, minden kirekesztett és magára hagyott gyermek, aki az utcán vagy alamizsnából él, iskola és gondozás nélkül, segítségért kiált, és "azt a társadalmi rendszert vádolja, amelyet mi felnőttek építettünk ki."

    Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a gyermekekért a politikusok, az oktatók és az összes felnőtt felelősséggel tartozik. Kijelentette, a társadalomnak nem szabad egyedül hagynia a beteg gyermekeket nevelő családokat sem.

    "Mire jók a felnőttkorúak és a gyerekek jogairól szóló ünnepélyes nyilatkozatok, ha a gyermekeket a felnőttek hibájából büntetjük?" - kérdezte Ferenc pápa. Azokra a gyerekekre emlékeztetett, akik bűnözők, ember- és szervkereskedők zsákmányává válnak, fegyveres harcra képzik ki őket vagy erőszakot szenvednek el. Az egyházfő hozzátette, hogy a drámai helyzetek a gazdag országokban sem kerülik el a gyerekeket a családok válsága, az oktatási űr és a szegény rétegek embertelen életkörülményei miatt. "A gyermekek sohasem számítanak tévedésnek, a gyerekek éhezése és szegénysége a tévedés!" - mondta Ferenc pápa. A Szent Péter téri audiencián részt vevő iraki és közel-keleti keresztények csoportját köszöntve az egyházfő a háborúkban felnövő gyerekekért is imádkozott.

    Hat hónap múlva kezdődik meg a Vatikánban az októberi rendes püspöki szinódus, amelynek a család lesz a témája. Az ezt megelőző tavalyi rendkívüli szinóduson többek között az egyre inkább szegényedő, csonka családokról is szó volt, a gyerekek oktatásának jelentőségével együtt. Lorenzo Baldisseri bíboros, szinódusi főtitkár a l′Avvenirének, az olasz püspöki kar napilapjának elmondta, hogy április 15-ig kell visszaérkeznie a Vatikánba annak a kérdőívnek, amelyet a világ egyházmegyéibe a szinódus témáiról küldtek, júniusra pedig összeállítják az őszi szinódust előkészítő munkadokumentumot.