- Két adományegyüttesből Vaszary János tizenöt képével gazdagodott idén a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteménye; a múzeumra hagyományozott, eddig a szakma előtt is ismeretlen festményekből és grafikákból szerdától látható kiállítás Adományok és adományozók címmel az MNG-ben.
A Nemzeti Galéria néhány éve átfogó nagykiállításon mutatta be Vaszary életművét, most azonban a véletlen egymás mellé sodort két donációt, amelyekből a múzeum az adományozók és Vaszary előtti tisztelgésképpen kamara-kiállítást állított össze - mondta el a keddi megnyitó előtt Szücs György, az MNG tudományos főigazgató-helyettese.
Plesznivy Edit kurátor kiemelte: a második világháborúig bevett dolog volt a donáció, a rendszerváltás óta azonban ritkán érkeznek jelentős műtárgyak a múzeumba adományként, a magas műkereskedelmi árak mellett pedig szinte reménytelen, hogy a közgyűjtemények vásárlással juthassanak ilyenekhez.
Ezért is nagy jelentőségű a Szilvay és az Isseni Iszer család adománya - hangsúlyozta a művészettörténész, aki az MTI kérdésére 250 millió forintra becsülte a két anyag összértékét.
Szilvay Mária édesapja, a Vaszaryval baráti kapcsolatot ápoló Szilvay Gyula műpártolói tevékenységének akart emléket állítani azzal, hogy az egykori kollekció legértékesebb darabjait - hat Vaszary-kép mellett Berény Róbert, Diener-Dénes Rudolf, Frank Frigyes, Klie Zoltán, Kmetty János és Róna Klára munkáit - a magyar államra hagyta.
Isseni Iszer Mariann kilenc Vaszary-művet adományozott az MNG-nek édesapja, Isseni Iszer István gyűjteményéből.
Gergely Mariann kurátor elmondása szerint a mindeddig a szakemberek számára is ismeretlen alkotások révén a látogatók az 1920-as évektől Vaszary haláláig tekinthetik át a festő munkásságát. A tizenöt képet a kiállítás öt egységben tárja a közönség elé, a falszövegeken részletesen bemutatva a mester pályafutásának korszakait.
A 2014. február 2-ig látogatható kamaratárlaton külön egység vonultatja fel azokat a portrékat, melyeket Vaszary János a donátorok családjairól készített, itt kapott helyet Frank Frigyes és Róna Klára egy-egy arcképe is.