Állami kitüntetések a nemzeti ünnepen

Ajánljuk - 2007-03-17

Magyar Köztársasági Érdemrend

 

tisztikeresztje

 

(polgári tagozat)

Andorai Péter, a József Attila Színház Kossuth-díjas színművésze,

 

Bajor Imre színművész;

 

Dr. Csefkó Ferenc, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége főtitkára;

 

Dr. Édes István, a Debreceni Egyetem klinikaigazgatója, egyetemi tanár, az orvostudomány doktora;

 

Fülöp Attila, a Magyar Állami Operaház magánénekese, nyugalmazott főtitkára;

 

Dr. Hegyi Lóránd Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, a Saint Etienne-i Művészeti Múzeum igazgatója;

 

Hoffmanné dr. Németh Ildikó, a Dél-dunántúli Régió megbízott közigazgatási hivatalvezetője;

 

Horváth Andor kolozsvári esszéíró, műfordító;

 

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere;

 

Kerekes Tóth Erzsébet népdalénekes;

 

Dr. Kulcsár Zsuzsanna, az ELTE egyetemi tanára;

 

Dr. Mezősi Gábor, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a földrajztudomány doktora;

 

Dr. Molnár Árpád, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a kémiai tudomány doktora;

 

Dr. Németh Éva, a Nyugat-dunántúli Régió megbízott közigazgatási hivatalvezetője;

 

Reiman István matematikus, nyugalmazott egyetemi tanár;

 

Takács Klára Liszt Ferenc-díjas operaénekes;

 

Vass László műgyűjtő;

 

Dr. Villányi László, a Szent István Egyetem dékánja, egyetemi tanár, a közgazdaság-tudomány kandidátusa.

 

 

Magyar Köztársasági Érdemrend

 

tisztikeresztje

 

(katonai tagozat)

 

 

Kovácsics Ferenc vezérőrnagy, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettese;

 

Varga János vezérőrnagy, a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnokhelyettese.

 

 

Magyar Köztársasági Érdemrend

 

lovagkeresztje

 

(polgári tagozat)

 

Dr. Adamik Tamás, az ELTE egyetemi tanára, a nyelvtudomány doktora;

 

Dr. Antal Péter műgyűjtő, ügyvéd;

 

Ausch Sándor, a marosvásárhelyi izraelita hitközség elnöke;

 

Barta Györgyi, az MTA Regionális Kutatások Központjának igazgatója;

 

Baloghné dr. Ormos Ilona, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa;

 

Dr. Bábosik István, az ELTE professzora, vezető egyetemi tanára;

 

Dr. Bánfi Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi tanára, a közgazdaság-tudomány doktora;

 

Berki Tamás, a Kőbányai Zenei Stúdió vezető művésztanára;

 

Boér Ferenc színművész;

 

Boros Lajos, a Sláger Rádió szerkesztő-műsorvezetője;

 

Cs. Erdős Tibor festőművész;

 

Csécsei Béla, Budapest VIII. kerülete (Józsefváros) polgármestere;

 

Dr. univ. Csonka István stratégiai főreferens, ORFK GIF EU-integrációs és minőségfejlesztési osztály;

 

Dr. Csőke Lajos, az egri Eszterházy Károly Főiskola nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanára;

 

Dóra Ottó, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzati Hivatala tanácsosa, a Nógrád Megyei Közgyűlés volt elnöke;

 

Daróci Bárdos Tamás Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára;

 

Erdély Dániel iparművész;

 

Érdiné Szabó Márta, a Cimbora Alapítvány kuratóriumi elnöke;

 

Dr. Fazekas Árpád, a Semmelweis Egyetem klinikaigazgató egyetemi tanára, az orvostudomány doktora;

 

Galavics Géza akadémikus, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének osztályvezetője;

 

Gálfalvi György író, a Látó című folyóirat főszerkesztője;

 

Dr. Gálosi Vera ügyvéd;

 

Dr. Gáti József, a Budapesti Műszaki Főiskola kancellárja;

 

Gellériné Lázár Márta, a Napvilág Kiadó főszerkesztője, könyvkiadó, történész;

 

Dr. Gondos Miklós orvos igazgató, Központi Kórház és Intézményei;

 

Harsányiné Séllyei Ágnes, a Debreceni Egyetem gazdasági főigazgatója;

 

Helgertné dr. Szabó Ilona Eszter, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi docens, a közgazdaság-tudomány kandidátusa;

 

Dr. H. Nagy Anna, az ELTE egyetemi docense, a biológiai tudomány kandidátusa;

 

Horváthné Kriza Ildikó, az MTA Néprajzi Kutatóintézete nyugalmazott főmunkatársa;

 

Dr. Inzelt György, az ELTE egyetemi tanára, a kémiai tudomány doktora;

 

Juhász Zsolt Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, koreográfus;

 

Dr. Kardos József, az ELTE egyetemi tanára, a történelemtudomány kandidátusa;

 

Kenesei István, az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatója;

 

Dr. Kristóf János, a veszprémi Pannon Egyetem rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora;

 

László Károly műgyűjtő;

 

Lévai Péter, a KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézet főosztályvezetője;

 

Marius Tabacu, a Videopontes Stúdió vezetője;

 

Márkos Albert hegedűművész;

 

Dr. Meggyes István, a MIS Consulting Rt. nemzetközi kapcsolatok igazgatója;

 

Mezei István sportmenedzser, az Európai Cigány Labdarúgó Szövetség elnöke;

 

Nagy Béla akadémikus, az Állatorvostudományi Kutatóintézet kutatóprofesszora;

 

Nádas Pál, a Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet és Diákotthon igazgatója;

 

Dr. Némedi Varga György, a Danubius Zrt. Hilton Budapest szállodaigazgatója;

 

Dr. Nyomárkay István akadémikus, az ELTE egyetemi tanára, a Nyelvtudományi Doktori Iskola vezetője;

 

Dr. Örsi Julianna, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, a túrkevei Finta Múzeum igazgatója;

 

Peskó Zoltán karmester, zeneszerző;

 

Dr. Polónyi Istvánnak, a Debreceni Egyetem dékánhelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár, a közgazdaság-tudomány kandidátusa;

 

Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke;

 

Sas István Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész, a Magyar Reklámszövetség elnökségi tagja;

 

Sáriné dr. Sinkó Ágnes főosztályvezető, IRM polgári jogi kodifikációs és nemzetközi magánjogi főosztály;

 

Szántó Péter író, újságíró, a Noguchi and Peters Communications Kft. kelet-európai elnök-vezérigazgatója;

 

Tóth Enikő, a Madách Színház színművésze;

 

Töreky Dezső Ybl-díjas építészmérnök, a TUS Építész-Tervező Kft. igazgatója;

 

Vadászi Erzsébet az Iparművészeti Múzeum tudományos tanácsosa;

 

Vass Sándor edző, volt kézilabda-játékos, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai alelnöke.

 

 

Magyar Köztársasági Érdemrend

 

lovagkeresztje

 

(katonai tagozat)

 

dr. Ambrus Vencel rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, rendőrfőkapitány-helyettes Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi szervek;

 

Dakos József határőr dandártábornok, igazgató Pécsi Határőr Igazgatóság;

 

Dávid Gyula rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, főkapitány-helyettes, bűnügyi igazgató Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság;

 

Dr. Farkas István rendőr alezredes, igazgatóhelyettes IRM Nemzetközi Oktatási Központ;

 

Frank Tibor büntetés-végrehajtási dandártábornok, parancsnok Budapesti Fegyház és Börtön;

 

Dr. Kozári László PV. ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője;

 

Dr. Soós László hadbíró alezredes, főosztályvezető IRM büntetőjogi és rendészeti kodifikációs főosztály;

 

Tamás György Lajos rendőr ezredes, közbiztonsági igazgató, főkapitány-helyettes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, közbiztonsági szervek.

 

 

Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt

 

(polgári tagozat)

 

 

Barka Ferenc, a budapesti Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola műszaki tanára;

 

Bazsó Bertalanné, a kazincbarcikai Herman Ottó Általános Iskola igazgatója;

 

Dr. Benedek László, Százhalombatta volt polgármestere;

 

Birinyi József néprajz- és népzenekutató, előadóművész, a budapesti Média Flash Kft. Reklámiroda filmrendezője;

 

Bollókné dr. Panyik Ilona, az ELTE főiskolai tanára;

 

Deseő Csaba hegedűművész;

 

Dr. Egyed Zoltán igazgató, BÁH Idegenrendészeti Igazgatóság;

 

Fehér László, Celldömölk város polgármestere;

 

Fichtinger Gyula főosztályvezető, Országos Atomenergia Hivatal;

 

Dr. Fodor Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a kémiai tudomány kandidátusa;

 

Dr. Forgó Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a közgazdaság-tudomány kandidátusa,

 

Gecsényi Györgyi, a Pesti Magyar Színház dramaturgja;

 

Hajba Antal, nyugalmazott mesteredző, kenuzó;

 

Dr. Hargitai László, a Nyugat-magyarországi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, a műszaki tudomány kandidátusa;

 

Horváth Jenő Imre, a budapesti Talentum Kisebbségi Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulmányi igazgatója;

 

Dr. Juhász Edit főosztályvezető-helyettes, IRM igazságügyi kodifikációs és szolgáltatási főosztály;

 

Dr. Klujber László nyugalmazott népművelő, a Somogy Megyei Közgyűlés tagja;

 

Kollár József, a budapesti Csepel-sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója;

 

Margittai Katalin, a Budapesti Művelődési Központ igazgatója;

 

Dr. Ranschburg Jenőné, a budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusa;

 

Schmidt Antalné nyugalmazott gyógypedagógus;

 

Schmidt Ferenc, Mór volt polgármestere;

 

Szabó Endréné, a Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala alosztályvezetője, szakmai tanácsadó;

 

Dr. Székács Anna, az Általános Vállalkozási Főiskola főiskolai tanára;

 

Szurmayné Hortobágyi Gyöngyvér, a Honvéd Együttes rendezőasszisztense;

 

Ullrich Ede nyugalmazott szakértő, Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet;

 

Dr. Tóth Gyula mesteredző, a Csongrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás Szegedi Kirendeltség vezető főállatorvosa;

 

Török István, Lábatlan város polgármestere;

 

Öllerer Ágnes zenetanár;

 

Varga András, a budapesti Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola igazgatója,

 

Vas Gábor nyugalmazott zenei szerkesztő, zeneszerző.

 

 

Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt

 

(katonai tagozat)

 

 

Dombrády László tűzoltó ezredes, a Nyíregyházi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka;

 

Koós András rendőr ezredes, osztályvezető, Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság;

 

Szabó László főigazgató, határőr ezredes, határőrségi főtanácsos, IRM Oktatási Főigazgatóság;

 

Dr. Zöld János tűzoltó ezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője

 

Zsombok György rendőr ezredes, főosztályvezető Nemzeti Nyomozó Iroda.

 

A Magyar Köztársaság elnöke az igazságügyi és rendészeti miniszter javaslatára kinevezte

 

 

dandártábornoki kinevezés:

 

dr. Pantali Zoltán büntetés-végrehajtási ezredes, Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnoka;

 

rendőr dandártábornoki kinevezés:

 

Szik László rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, főkapitány- helyettes, Budapesti Rendőr- főkapitányság;

 

dr. Soczó László rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, főkapitány, Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság;

 

nyugállományú dandártábornoki kinevezés:

 

Ali Attila nyugalmazott rendőr ezredes, Heves Megyei Rendőr-főkapitányság;

 

határőr dandártábornoki kinevezés:

 

dr. Szilvásy István határőr orvos ezredes főigazgató;

 

Árvai Ferenc határőr ezredes, igazgató Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság;

 

nyugállományú dandártábornoki kinevezés:

 

Fülep Imre nyugállományú határőr ezredes, volt gazdasági főigazgató-helyettes, Határőrség Gazdasági Főigazgatóság;

 

Sebők Sándor nyugállományú határőr ezredes, a Határőrség volt törzsfőnöke.