ÁSZ: nem volt megfelelő 17 kórház gazdálkodása

Ajánljuk - 2019-04-03

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által ellenőrzött 17 kórház egyikének sem volt teljesen megfelelő a gazdálkodása a vizsgált időszakban, azaz 2016 és 2018 között - hangzott el az ÁSZ szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Salamon Ildikó, az ÁSZ felügyeleti vezetője közölte, a szervezet 2016 és 2018 között végezte el 17 kórház ellenőrzését, valamint öt kórház utóellenőrzését. Az ellenőrzött 17 kórház közül egyetlen egyben sem volt teljesen szabályszerű a gazdálkodás, ezért számukra összesen 441 javaslatot fogalmaztak meg. Az öt utóellenőrzött kórház közül csupán kettő hajtotta végre az intézkedési tervben vállalt feladatokat, egy intézmény pedig végrehajtotta ugyan a feladatokat, egy részüket azonban csak határidőn túl, kettő pedig nem tette ezt meg - ismertette Salamon Ildikó.

A részletekről szólva elmondta, az ellenőrzött kórházak túlnyomó többségében nem voltak szabályszerűek és elég hatásosak a belső kontrollrendszerek, a pénzügyi gazdálkodásban és vagyongazdálkodásban előforduló szabálytalanságok pedig ennek hiányosságaira vezethetők vissza. A kórházak gazdálkodásában feltárt hiányosságok magukban hordozzák a pénzeszközök rendeltetésellenes felhasználásának veszélyét is - hívta fel rá a figyelmet a felügyeleti vezető.

Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke kiemelte, alapvető társadalmi elvárás, hogy az állampolgárok a lehető legmagasabb szintű egészségügyi ellátást kapják, amihez átláthatóan, hatékonyan és szabályosan működő szervezetekre van szükség, ennek elérése érdekében pedig az ÁSZ rendszeresen ellenőrzi az egészségügyi ágazatot. A központi költségvetésből 2013. és 2017. között átlagosan évente 600 milliárd forintot fordítottak egészségügyi intézményekre, adósságállományuk mégis évről-évre újratermelődik, ami magas kockázatot jelent - mondta az alelnök.

Hangsúlyozta: mivel a kórházak jelentős nemzeti vagyonnal és közpénzzel gazdálkodnak, ezért kötelesek azokat átlátható módon felhasználni, az ellenőrzött kórházak gazdálkodása mégsem felelt meg a köszpénzfelhasználásra vonatkozó követelményeknek. Az ÁSZ elemzése szerint a nem átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználás is hozzájárulhatott a kórházak működési gondjaihoz, valamint korlátozza a kórházak gazdálkodásághoz szükséges költségvetési források meghatározását, valamint adósságuk okainak feltárását. Az alelnök rámutatott, a törvényi előírások és gazdálkodási szabályok betartása a szervezetek vezetőinek feladata és felelőssége, a gazdálkodási szabálytalanságok pedig a szakmai feladatellátás biztonságát is fenyegethetik.