Az amerikai kormányzat vitatja az orosz CIA-ügynökről szóló sajtójelentéseket

Ajánljuk - 2019-09-11

- Az amerikai kormányzat - a Fehér Ház, a külügyminisztérium és a CIA is - vitatja az orosz CIA-ügynökről szóló sajtójelentéseket.

A kedden az amerikai sajtóban megjelent tudósításokat és riportokat Mike Pompeo külügyminiszter és Hogan Gidley, a Fehér Ház szóvivője egyaránt kétségbe vonta.

Pompeo újságíróknak kedden úgy fogalmazott: "legyen elégséges annyit mondani, hogy a jelentések tényszerűen nem igazak". Az amerikai diplomácia irányítója azonban nem részletezte, hogy a riportok mely elemei nem felelnek meg a valóságnak. Hogan Gidley a Fox televíziónak elsősorban a CNN hírtelevíziót bírálta, de "veszélyesnek" és "mások életét kockára tevőnek" nevezte az NBC televízió tudósítását is.

Brittany Bramell, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó igazgatója szintén elsősorban a CNN-t ostorozta a szerinte "félrevezető spekulációk" miatt.

A The New York Times című lap kedden terjedelmes riportot közölt arról, hogy az Egyesült Államok még évtizedekkel ezelőtt beszervezett egy orosz kormányzati tisztségviselőt, aki aztán fokozatosan lépdelt előre a ranglétrán, állítólag befolyásos pozíciót betöltve a moszkvai kormányzatban bejárása volt Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz is, és az egyik legfontosabb ügynöke lett az amerikai hírszerzésnek. A Times tudni vélte, hogy Washington az ügynöktől kapott információkat a többi között a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozási kísérletekről.

Az ügynököt 2017-ben menekítették ki Oroszországból - írta a lap, és ezt állította a CNN is. A hírtelevízió még azt is hozzátette, hogy a kimenekítésre azért került sor, mert Donald Trump amerikai elnök állítólag "ügyetlenül" kezelte az ügyet.

Bár az orosz illető nevét még kedden reggel sem hozták nyilvánosságra, az NBC televízió hétfő esti híradójának munkatársai megtalálták őt egy Washingtonhoz közeli virginiai településen, és el is mentek a házához.

A Kommerszant című orosz napilap kedden megnevezte az Amerikába szöktetett CIA-ügynököt. Azt írta: Oleg Szmolenkovról, az elnöki hivatal munkatársáról lehet szó.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elutasította az amerikai sajtóértesüléseket. Úgy fogalmazott: Szmolenkovot már évekkel korábban kitették a munkahelyéről, és soha nem is volt magas rangú beosztása az orosz kormányzatban.

Bolton azonban - szintén Twitteren - ellenkezni látszott. Azt írta ugyanis, hogy hétfőn este felajánlotta a lemondását, de - mint fogalmazott - "Trump elnök azt mondta, térjünk vissza rá holnap".

Kedd délutáni sajtótájékoztatóján Mike Pompeo külügyminiszter azonban megerősítette: Donald Trump és John Bolton között a külpolitika több területén voltak lényeges nézeteltérések, és világossá tette azt is, hogy Bolton már régen elveszítette az elnök bizalmát.

"Az elnöknek joga van olyan munkatársakkal dolgozni, amilyenekkel akar, olyanokkal, akikben megbízik, és akiknek az értékítélete és tanácsai hozzásegítik őt az amerikai külpolitika céljainak valóra váltásához" - fogalmazott az amerikai diplomácia irányítója.

Mikroblogbejegyzésében Trump bejelentette azt is, hogy a jövő héten megnevezi az új nemzetbiztonsági tanácsadót. A Fehér Ház szóvivője, Hogan Gidley kedden este bejelentette, hogy az elnök Charles Kuppermant, Bolton eddigi helyettesét nevezte ki ideiglenes nemzetbiztonsági tanácsadónak.

Néhány nemzetbiztonsági szakember szerint a nemzetbiztonsági tanácsadói posztra esélyes Steve Biegun, a külügyminisztérium Észak-Koreával foglalkozó különmegbízottja és Rob Blair, aki Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnökének kül- és biztonságpolitikai tanácsadója.