Az MDF az önkormányzati törvény módosítását kezdeményezi

Ajánljuk - 2006-09-11

A polgármestereket a jövőben ne közvetlenül, hanem ismét a képviselő-testületek válasszák, és a funkciót egy személy csak 2-3 ciklusban tölthesse be. Az erről szóló törvényjavaslat-módosítást még az ősszel az Országgyűlés elé terjeszti az MDF - nyilatkozta a párt országos elnökhelyettese vasárnap.

Most kiskirályok uralma jöhet létre

 Hock Zoltán elmondta, hogy a rendszerváltás bázisára kell visszahelyezni az önkormányzati rendszert, hogy működése demokratikusabb, hatékonyabb és igazságosabb legyen. Kifejtette, hogy az "előző világ örökös tanácselnökeihez hasonló örökös polgármesteri" korszak súlyos vadhajtásaként kiskirályok uralma" jöhet létre.

         Ennek megakadályozására célszerű a polgármesteri tisztséget időben korlátozni. Világszerte számos példa van erre, így az Amerikai Egyesült Államokban is, ahol a polgármesterekhez hasonlóan az elnök is csak két ciklust tölthet be. Ez utóbbi gyakorlat van nálunk is az államfőre vonatkozóan - tette hozzá.

         Hock Zoltán leszögezte, hogy a polgármesterek képviselő-testületi választása hatékonynak bizonyult a rendszerváltást követő első négy évben. Ezt a gyakorlatot 1994-ben, egy hónappal az önkormányzati választás előtt, az MSZP-SZDSZ-koalíció abszolút többségének birtokában megváltoztatta.

         Azóta példák sokasága jelzi e rendszer negatívumait. A választást követő 4 évben ugyanis garantáltan nem tud működni az a közösség, ahol nézetkülönbség van a polgármester és a testületi többség között. Azért is indokolt a polgármesterek képviselő-testületi választása, mivel ők hatásköreik túlnyomó részét a testülettől kaphatják. Elmérgesedő vita esetén pedig a polgármester gyakorlatilag hatáskör nélkül maradhat - tette hozzá.

         Az MDF meghatározó vezetője üdvözítőnek nevezte az első önkormányzati ciklus azon gyakorlatát, amikor Antall József miniszterelnök álláspontjának megfelelően, a polgármesterek nem lehettek országgyűlési képviselők. Tisztábbak voltak ezáltal a viszonyok, s a városvezetők minden erejükkel a helyi ügyekre összpontosíthattak.

        Az a mai helyzet, amikor a polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselők egyidejűleg az Országgyűlésnek és a fővárosi vagy a megyei közgyűlésnek is tagjai, semmiképpen nem tekinthető szerencsésnek. Amellett ugyanis, hogy romlik az egyes feladatkörben a munka hatékonysága, esetenként még az is előfordulhat, hogy egyik esküjükkel ellentétesen kénytelenek szavazni egy másik tisztségükben.

(MTI)