Az OVB elnöke szerint törvényes volt a választás

Ajánljuk - 2006-10-02

A vasárnapi önkormányzati választások a törvényes rendnek megfelelően, méltóságteljesen és jogállami keretek között zajlott le - mondta Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke a választás előzetes eredményéről szóló vasárnapi sajtótájékoztatón.

Hazánkban több mint 3.170 településen eredményesen fejeződtek be a helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választások, amelyeken élve az állampolgári részvétel alkotmányos jogával, a magyar társadalom megválasztotta azokat a képviselőket, és polgármestereket, amelyeket négy évre megbíznak a helyi hatalom ügyeinek vitelével - mondta. Hozzátette: ezek a választásokra a hatályos alkotmány alapján, a vonatkozó törvények és rendeletek szerint került sor.

 

 Következésképpen így nincs akadálya annak, hogy a helyi, a területi választási bizottságok és az OVB megállapíthassák a hivatalos jogi eredményt is - tette hozzá.

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy természetesen a jogorvoslati fórumok rendelkezésre állnak, három nap áll rendelkezésre a kifogás előterjesztésére.

(MTI)