Brexit - Mintegy 26 ezer munkahelyet sodorna veszélybe Belgiumban a rendezetlen brit kiválás

Ajánljuk - 2018-10-17

- Nagyjából 26 ezer munkahelyet sodorhatna veszélybe Belgiumban az Egyesült Királyság rendezetlen, megállapodás nélküli kiválása az Európai Unióból - írták a vallon statisztikai hivatal (IWEPS) friss tanulmányában.

Az elemzők szerint a legkedvezőtlenebb forgatókönyv, a tárgyalások kudarca esetén Vallóniában 5 ezer, míg Flandriában 21 ezer munkahely kerülne veszélybe. Előbbi régióban elsősorban a gyógyszer- és a vegyipar, utóbbiban pedig a közlekedési eszközök gyártói, az élelmiszer- és textilipari cégek sínylenék meg a "kemény Brexitet".

Mint rámutattak, Vallóniában közel 20 ezer munkahely, azaz a 2015-ben foglalkoztatottak 1,6 százaléka függ az Egyesült Királyságba irányuló exporttól. Ez a szám, illetve arány Flandriában 72 ezer, ami a foglalkoztatottak 2,7 százalékát teszi ki. A brit exporttól függő munkahelyek száma összesen tehát 100 ezer körüli Belgiumban.

A szolgáltatások exportjával ráadásul nem is számoltak a tanulmány készítői.

Szakértők szerint az Európai Unió tagországai közül a Benelux-államok és Írország lesznek a legnagyobb gazdasági vesztesei a britek kilépésének.