A legújabb felmérés szerint a Nigel Farage vezette Reform UK párt minimális mértékben ugyan, de megelőzte a kormányzó brit Konzervatív Pártot, amely így a harmadik helyre szorult a támogatottsági listán.
A legnagyobb brit közvéleménykutató csoport, a YouGov 2211 választó bevonásával elvégzett reprezentatív országos vizsgálata szerint három héttel a július 4-i nagy-britanniai parlamenti választások előtt továbbra is a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezeti a mezőnyt 37 százalékos támogatottsággal.
A felmérés szerint a 2010 óta kormányzó konzervatívokra jelenleg a britek 18 százaléka szavazna, a Reform UK viszont a voksok 19 százalékát szerezné meg, ha most tartanák a választást, vagyis Farage pártja feljött a második helyre.
A YouGov hangsúlyozza, hogy ez a különbség bőven a felmérési hibahatáron belül van. Az intézet szerint azonban így is "a választási tájkép szeizmikus léptékű elmozdulását" jelzi az a tény, hogy a Konzervatív Párt és a Reform UK támogatottsága szinte egyforma.
A Reform UK 2018-ban alakult Brexit Párt néven, majd egy évvel a brit EU-tagság megszűnése - vagyis legfőbb politikai programjának megvalósulása - után, 2021 januárjában felvette jelenlegi nevét.
A YouGov elemzése szerint a brit választási rendszer sajátosságai miatt nem valószínű, hogy a Reform UK számos képviselői helyet szerezne a júliusi parlamenti választáson - az is lehet, hogy egyetlen jelöltje sem jut be az alsóházba -, de támogatottságának növekedése ahhoz elég lehet, hogy "belső bénultságot" okozzon a Konzervatív Pártban.
A cég szerint ez lehetőséget teremthet Farage-nak arra, hogy többször hangoztatott szándékának megfelelően áterőltesse a két párt egyesülését.