Csehország július és augusztus folyamán 100 ezer lőszert küld Ukrajnának - jelentette be Jan Lipavsky cseh külügyminiszter Brüsszelben hétfőn.
A cseh tárcavezető a tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően újságíróknak nyilatkozva közölte: ez idáig 18 ország csatlakozott a lőszerbeszerzésről szóló cseh kezdeményezéshez, az érintett országok közül pedig 15 már beváltotta ígéretét. Ez azt jelenti, van elég pénz ahhoz, hogy az év végéig 500 ezer lőszert szállítsanak Ukrajnának - tájékoztatatott.
"Továbbra is pénzt gyűjtünk, hogy még több lőszert vásárolhassunk, illetve azért, hogy a kezdeményezés 2025-ben is folytatódhasson" - tette hozzá a cseh tárcavezető