Donald Trump "belső terrorizmushoz" hasonlította az erőszakos tüntetéseket Kenoshában

Ajánljuk - 2020-09-02

"Belső terrorizmushoz" hasonlította az erőszakba torkolló tüntetéseket Donald Trump amerikai elnök, aki helyi idő szerint kedden a wisconsini Kenosha városban tett látogatást, ahol előző héten rendőri intézkedés közben hátba lőttek egy 29 éves afroamerikai férfit.

Az elnök körbejárta az erőszakos megmozdulások során megrongált üzleteket, majd ezt követően a rendfenntartó erőkkel tartott nyilvános megbeszélésen fejtette ki véleményét. A beszélgetésen részt vettek helyi választott politikusok, illetve olyan kereskedők is, akiknek üzleteit a tüntetők feldúlták.

Trump kijelentette: "az erőszakos csőcselék lerombolt vagy tönkretett legalább huszonöt üzletet, porig égetett középületeket és kövekkel dobált meg rendőröket", majd leszögezte, hogy "ez nem a békés tüntetés megnyilvánulása, hanem igazi belföldi terrorizmus".

Kormányzati segítséget ígért a kereskedőknek és a helyi rendőrségnek egyaránt. Mint elmondta, a szövetségi kormány négymillió dollárt juttat azoknak, akiknek az üzleteit feldúlták vagy teljesen tönkretették, és egymillió dollárt kap a helyi rendőrség is.

Védelmében vette a rendőrség fellépését, és a sajtót okolta, mert az szerinte többnyire csak a hibás rendőri intézkedésekre összpontosít.

Trump nem találkozott a demokrata párti helyi polgármesterrel, John Antaramiannal, akit az elnöki repülőgépen őt kísérő újságírók előtt erőteljesen bírált. Mint mondta, az erőszakos tüntetők "porig égették volna a várost", ha a Nemzeti Gárda és a szövetségi rendfenntartók 200 tagja nem lett volna jelen. Ismételten leszögezte, hogy a rend és a törvényesség híve.

A polgármester és Wisconsin állam szintén demokrata párti kormányzója, Tony Evers korábban arra kérte Trumpot, hogy ne látogasson Kenoshába, mondván, ez a vizit "hátráltatja a megbékélést" a városban.

Nem találkozott az elnök az előző héten rendőri intézkedés közben hátba lőtt Jacob Blake családtagjaival sem. Korábban azt közölte, hogy a találkozóra azért nem kerül sor, mert a családtagok csakis ügyvéd jelenlétében lettek volna hajlandók találkozni vele, Blake apja azonban kedden a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva aláhúzta, hogy nem akar politizálni, nem tartja fontosnak a közös fotózkodást az elnökkel. Idősebb Jacob Blake azt is elmondta, hogy a fia változatlanul deréktól lefelé béna, és egyelőre csak remélik, hogy rendbe jöhet.

Jacob Blake-et augusztus 29-én rendőrök lőtték hátba, miközben az autója felé tartott. Az első hírek szerint a férfi éppen békíteni próbált két vitatkozó nőt. Az összesen hét lövés akkor dördült el, amikor Blake kinyitotta a kocsiajtót. Pár nappal későbbi sajtótájékoztatóján a rendőrség azt közölte: a férfi ellen letartóztatási parancs volt érvényben egyebek mellett szexuális bántalmazás miatt, és azon a vasárnapon is hasonló ügyben hívták ki őket. Blake ellenállt a letartóztatásnak, szembefordult a rendőrökkel, és nem volt hajlandó a kezében lévő kést sem eldobni. A The New York Times című lap tudósítása szerint a lövések előtt a rendőrök kétszer is megpróbálták sokkolóval megfékezni Blake-et.