Szilvásy György kancelláriaminiszter úgy ítélte meg, hogy a közérdek, jelen esetben az igaztalanul megvádolt rendőrség becsületének helyreállítása indokolttá teszi a dokumentumok titkosításának feloldását.
Feloldották az október 23-án történtekkel kapcsolatos, 80 évre titkosított dokumentumok egyes részleteit.
"A Magyar Köztársaság kormányát, a kormány vezetőit és a rendőri vezetőket az elmúlt napokban ért politikai támadások alapját az a vád adta, amely szerint a rendőrség október 23-án szándékosan "tolta rá" a rendbontókat az Astoriánál tartott Fidesz-megemlékezés résztvevőire" - olvasható az indoklásban. Szilvásy György, kancelláriaminiszter, és a rendőrség vezetői az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak összevont ülésén elmondták: a tények ezt a vádat egyértelműen cáfolják.
A felvezető szöveg szerint Szilvásy György kancelláriaminiszter úgy ítélte meg, hogy a közérdek, jelen esetben az igaztalanul megvádolt rendőrség becsületének helyreállítása indokolttá teszi a dokumentumok titkosításának feloldását. Ez történt meg délután 14 órakor.
A kancelláriaminiszter kedden, a bizottságok együttes ülésén bemutatta, miként folytak össze a törvénytelen eszközöket használó rendbontó csoportok a legálisan gyülekezőkkel, milyen információáramlás zajlott a rendbontók között és milyen utasításokat rögzített a rendőrségi adatforgalmazás.
Ezek az adatok és a rendőri vezetők beszámolói is azt bizonyították, hogy nem a rendőrség tolta rá a rendzavarókat az Astoriánál demonstráló tömegre - mutat rá a MeH.
A közzétett dokumentumok részletei:
A két közzétett dokumentumrészlet egyike a helyszínen lévő rendőrök beszélgetését rögzíti. Ebben több alkalommal elhangzott az az utasítás, hogy a helyszínen lévő rendőrök ne engedjék a Deák téren, illetve a környékét lévő tömeget az Astoriához. Ugyanakkor a válaszokból kiderül, hogy a rendbontók "direkt arra utaznak".
A 16 óra 19 perckor elhangzott utasítás úgy fogalmaz: "Teljes körűen akadályozzátok meg, hogy oda menjenek, körbezárni őket és felszámolni. Csaknem két perccel később - mint a közzétett dokumentumból kiderült - az hangzott el: "az az utasítás, hogy ez a tüntető tömeg nem mehet oda az Astoriához".
"...ne zavarjuk meg a Fidesz nagygyűlését"
Szintén percek múlva az az utasítás: "nem mehetnek rá a Fidesz nagyrendezvényére". Majd azt követően, hogy kiderült, a tömeg eleje az Astoriánál van, azaz összeért a Fidesz-nagygyűléssel, elhangzik az egyik rendőr részéről: "Nyugtáztam a jelentéseket, álljon meg akkor a tömegoszlatás, ne zavarjuk meg a Fidesz nagygyűlését."
Később, 16 óra 34 perckor pedig a következő hangzik el: "rendező 1-es megbeszélte a Fidesz szervezőivel, hogy addig megállunk, míg tart a nagygyűlés (...) 18 órakor befejezik és 18 órakor elhagyják békésen a területet, akik ott maradnak, azokkal szemben újra meg fog indulni a felszámolás, tehát addig rendezzétek a kötelékeket, szervezzétek meg, hogy amennyiben a nagygyűlés befejeződött, utasítást kaptok, akkor tudjátok folytatni a felszámolás rendjét".
"húzzátok magatokkal a rendőröket is"
A másik közzétett dokumentum két, a rendbontásban részt vevő személy beszélgetését rögzíti. Az egyik, a dokumentum szerint D, azt mondja: "Úgy húzzátok magatokra a rendőröket, hogy ne legyen összecsapás. Vonuljatok visszafelé az Astoria felé!" A választ követően a következő utasítás: "húzzátok magatokkal a rendőröket is". A válasz: "húzzák".
A beszélgetés további részében D azt mondja: "kicsit hergeljétek a rendőröket, de úgy, hogy ne legyen összecsapás! És húzzátok magatokkal az Astoria felé!". Gy válasza: "Azt akarjuk. Mi ezt is csináltuk. Direkt ezért mentünk csak ki. Nem akartunk mi itt ölni, érted".
Egy további beszélgetésrészletben a két személy arról vált szót, hogy akik a Fidesz rendezvényre jöttek, majd kapnak egy kis könnygázt és "akkor meglátjuk, hogy kihez jöttek" - mondta D. Gy erre válaszul közölte, hogy ez lenne a cél.
(MTI)