Ferihegy: a BA reptéridíj-csökkentési javaslata

Ajánljuk - 2006-11-01

A Budapest Airport (BA) a légitársaságokkal történt konzultáció után benyújtotta a Polgári Légiközlekedési Hatósághoz a reptéri díjak csökkentésére tett javaslatát. Szollár Domokos a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője a csökkentés átlagos mértékét  nem árulta el, arról csak a javaslat elfogadása után adnak információt.

A BA szeretné még az idén meghirdetni az új díjakat azért, hogy 2007. január elsejétől hatályba léphessenek. Szollár Domokos hangsúlyozta, hogy a díjmérséklés jócskán meghaladja majd a rendeletben előírt mértéket.

 

A repülőtérhasználati díj csökkentését a gazdasági és közlekedési miniszter, valamint a pénzügyminiszter együttes rendelete írja elő, amelyben árplafont határoz meg az egy utasra jutó bevétel nagyságára vonatkozóan. Ezen belül a repülőtér- üzemeltető az egyes díjtételeket szabadon állapíthatja meg, feltéve, hogy az egy utasra jutó szabályozott árbevétel a mindenkori árplafon alatt marad.

 

A rendelet értelmében a 2006-tól 2011-ig tartó időszakban az induló árplafon utasonként 12 euró. A csak árut szállító légi járművekhez kapcsolódó díjak nem tartoznak a szabályozás hatálya alá, de ezeket a díjakat az utasszállító repülőgépekre megállapított díjszabással azonos alapon kell megállapítani.

 

 A Budapest Airport idén áprilisban átlagosan 5 százalékkal mérsékelte a reptéri díjakat, ami éves szinten 1,3 milliárd forint megtakarítást jelent a légitársaságoknak és ez az árcsökkentés háromszorosa volt annak, mint amit a vonatkozó rendelet előírt.

 

Mind a hagyományos, mind a fapados légitársaságok közül korábban számosan hangot adtak annak, hogy a ferihegyi repülőtér túl drága.