GUINNESS-REKORDRA KÉSZÜL MIKEPÉRCS

Ajánljuk - 2009-07-27

Javában zajlanak az előkészületek arra, hogy az augusztus 15-i falunapon több mint 500 pár táncolja egyszerre Béres András klasszikus koreográfiáját, a Mikepércsi csárdást.

A település legnagyobb büszkesége a fazsindelyes templom mellett a Mikepércsi csárdás, a magyar népi hagyomány egyik gyöngyszeme, ami uniós csatlakozásunk óta a település jelképe lett.

Dr. Béres András néprajzkutató, a Debreceni Népi Együttes koreográfusa közel 60 esztendeje, saját gyűjtése alapján álmodta meg a színpadi produkciót, amit az eltelt közel 6 évtized alatt számos hazai együttes jóvoltából Ázsiától Amerikáig láthatott már a közönség.

Augusztus 15-én, a falunapon – a tervek szerint több mint 500 pár táncolja majd egyszerre a Mikepércsi csárdást. A megye néptánccsoportjai már jelezték, hogy ki nem maradnának a rekord-kísérletből. A jeles napon már biztosan ott lesz a megyeszékhelyről a Főnix Néptáncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, a Hajdú Táncegyüttes Hajdan Hajdúi, a Hajnalpelika Hagyományőrzők, de jönnek Derecske Hajdúdorog, Hajdúböszörmény, Monostorpályi, Hosszúpályi, Létavértes, Földes és Fülöp táncosai is.

            Természetesen a mikepércsi Béres András Művészeti Iskola diákjai sem maradhatnak ki, hiszen névadójuk legendás tánca számukra egyébként is tananyag. De készül a település apraja-nagyja –Tímár Zoltán polgármesterrel az élen, akik keddenként este a Művelődési Házban igyekeznek elsajátítani a lépéseket. Emellett Debrecenben, a Vasutas Egyetértés Művelődési Házban szerdán és péntekem frissíthetik fel tudásukat mindazok, akik szeretnének részesei lenni a rekordnak.

            A Mikepércsi csárdás több évtizedes pályafutása során több százan – ha nem több ezren táncolták már valamelyik néptáncegyüttes tagjaként. Az ő számukra is van lehetőség a részvételre, hiszen a település honlapján regisztrációs oldalt nyitottak, ahol már szép számmal gyülekeznek a jelentkezések. Ami még most sem késő. Aki szeretne részt venni a Guinness-rekord felállításában, a www.mikepercs.hu oldalon jelezheti részvételi szándékát.