Teljesítette vállalásait az IBUSZ, így elérte célját a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi eljárása, amelynek során az utazási iroda megtévesztő árfeltüntetési gyakorlatát vizsgálták - közölte a versenyhatóság pénteken, utóvizsgálatának eredménye alapján.
A GVH felidézte: eredeti eljárása 2019-ben azért indult, mert az IBUSZ Utazási Irodák Kft. hirdetései a repülőgépes utazási csomagok teljes ára helyett kizárólag a részvételi díjat tették közzé, és nem tüntették fel az utazás során hozzáadódó díjtételeket. Az eredeti eljárás 2021 tavaszán zárult azzal, hogy a GVH Versenytanácsa elfogadta a vállalkozás előremutató kötelezettségvállalását.
Az IBUSZ az eljárás során önként felszámolta kifogásolt gyakorlatát, csatlakozva a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) teljes árat alkalmazó kezdeményezéséhez. A cég emellett kampányt is kezdett, amelyben a fogyasztókat informáló videókat tett közzé és edukációs tréningeket is tartott.
A versenyhivatal hangsúlyozta: minden esetben vizsgálják a kötelezettségvállalások teljesítését. A most lezárult utóvizsgálat során megállapították, hogy az eredeti eljárás eredményes volt, az IBUSZ minden vállalását teljesítette, ugyanakkor az informáló videók közzététele és az edukációs tréningek szervezése a vállaltakhoz képest késve történt meg.
A GVH közölte: az IBUSZ nem minősül kis- és középvállalkozásnak, így a nemzeti versenyhatóság az irányadó szabályok szerint mulasztás esetén mindig szab ki bírságot. Mérlegelve a mulasztás csekély jelentősét, illetve azt, hogy a vállalások célja teljesült, a GVH Versenytanácsa jelképes összegű, 300 ezer forintos bírságot szabott ki a cégre - írták.
A versenyhivatal közleményében ismét felhívta a vállalkozások figyelmét, hogy a megtévesztések elkerülése érdekében az utazási csomagok díját egy összegben kell kommunikálni, nem pedig részletekben csepegtetve. A versenyhatóság a fogyasztóknak jelezte, az év végi utazások foglalásai során fokozottan figyeljenek arra, hogy a feltüntetett ár valóban magában foglalja-e a teljes csomagot.