Segíteni a hallgatók és a frissdiplomások álláskeresését, karrierépítését, érvényesülését- ez a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Trambulin Hallgatói Karrier Központjának célja. A Karrier Iroda hivatalos megnyitásának napján már több mint százan regisztrálták magukat annak reményében, hogy a Trambulin Központ által könnyebben és gyorsabban jutnak majd munkához.
− Másfél évvel ezelőtt volt lehetőségünk a Regionális Operatív Fejlesztési 3.3 Programba (ROP) bekerülni. Beadtunk egy pályázatot, és negyven-millió forintot nyertünk. Ebből hoztuk létre a Trambulin Hallgatói Karrier Központot − mondta Kovács Zoltán, az iroda kommunikációs vezetője, aki szerint a központtal hiányt töltöttek be, a főiskolán ugyanis mindeddig nem követték - csak alkalmanként nyomon- az egykori hallgatók iskola utáni pályafutását.
Kovács Zoltántól azt is megtudtuk, hogy a Karrier Központ munkatársai programokat szerveznek, melyeken az álláskeresők, és az őket alkalmazni kívánó cégek találkozhatnak, megismerhetik egymás elvárásait. Az egyéni karriertervek sikerét tanácsadással, információszolgáltatással, az álláskeresést és a beilleszkedést segítő kiadványok készítésével támogatják. Ezeken kívül a hallgatók szakmai gyakorlati helyek közül választhatnak, valamint a Központ oktatási jellegű programokat szervez az álláskeresőknek.
Az iroda rengeteg célt tűzött ki maga elé, amelyeket a jövőben minél előbb szeretne megvalósítani. A legfontosabb ezek közül az, hogy a hallgatók és álláskeresők munkaerő-piaci beilleszkedését segítő szolgáltatásokat nyújtson, valamint az, hogy a későbbiekben konferenciákat, állásbörzéket szervezzen, amelyekkel szintén a frissdiplomások elhelyezkedését segítik.
Mivel az ilyesfajta álláskereséshez nélkülözhetetlen a munkáltatókkal való folyamatos kapcsolattartás, ezért a munkaadók és a munkavállalók adatbázisát is ki szeretnék alakítani. A kommunikációs vezető rendkívül lényegesnek tartja azt, hogy kulcsképesség-fejlesztő gyakorlatokat indítsanak. Ez azt jelenti, hogy egy-egy hallgatót hivatásán, szakmáján kívül más speciális területeken is fejlesztenek.
A tervek között szerepel még az is, hogy karrier- és vállalkozási tanácsokat adjanak a fiatal diplomásoknak. A Karrier Iroda munkatársainak fő és hosszú távú célja pedig az, hogy a hallgatók jóval „értékesebben” kerüljenek ki a főiskoláról, és sok mellékképességgel rendelkezzenek. Fontos távlati terv még, hogy szolgáltatásaikat kiterjesszék az Észak – Alföldi régió frissen végzett diplomásaira is. Szeretnék elérni, hogy a főiskola hallgatóinak és a régió fiataljainak munkaerő-piaci értéke növekedjen.
Rékai Ágnes