Háromszintes, mintegy száz gépjármű befogadására alkalmas parkolóház építése kezdődik meg Mohács belvárosában kormányzati forrásból - közölte a város önkormányzata hétfőn
A helyhatóság közleményében jelezték, hogy az 1,7 milliárdos állami támogatás segítségével zajló fejlesztés a mohácsi csata 2026-ban esedékes 500. évfordulójával kapcsolatos, egyebek mellett területfejlesztési célokat is szolgáló Mohács 500 program részeként valósul meg bő egy éven belül.
A közleményben Hargitai Jánost (KDNP), a térség országgyűlési képviselőjét idézve kiemelték, hogy az emlékévhez kapcsolódó nagy közlekedési fejlesztések - az új Duna-híd és a csatlakozó úthálózat építése - már zajlanak.
A politikus - aki egyben a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos is - jelezte: a program első városi léptékű turisztikai és kulturális fejlesztéseként a parkolóház építésének kezdete szimbolikus indulás.
- emelte ki.
A beruházással a Mohácsra látogató turisták mellett a helyiek is sokat nyernek, hiszen az jelentősen enyhíteni fogja a település belvárosának parkolási gondjait - idézték Pávkovics Gábort, a város polgármesterét.