Házipénztár adó: adóztatni lehet, de nem így

Ajánljuk - 2006-11-14

Mint arról már hírt adtunk: az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a házipénztár-adóról szóló törvényt.  A határozat szerint a házipénztár-adó mint új vagyoni típusú különadó nem áll közvetlen összefüggésben az adó fizetésére kötelezett társas vállalkozások jövedelmi, illetve vagyoni viszonyaival.

A testület az eljárása során megvizsgálta a törvény és az alkotmányban rögzített arányos közteherviselés összefüggéseit, és arra a következtetésre jutott, hogy a házipénztári készpénzállomány nem tekinthető az arányos közteherviselés alapját képező jövedelemnek, illetve vagyonnak.

 

Az Alkotmánybíróság a döntésének indokolásában azt is hangsúlyozta, hogy a törvénybe foglalt jogalkotói célok természetszerűleg lehetnek legitim célok, és alkotmányosan az sem kifogásolható, ha a törvényalkotó az adó eszközével kívánja befolyásolni az adózók magatartását.

 

E célok eléréséhez azonban a törvényalkotó kizárólag olyan eszközöket vehet igénybe, amelyek nem sértik az arányos közteherviselés alkotmányi rendelkezését.

 

Az adó kizárólag addig tekinthető ilyen alkotmányos eszköznek, amíg az arányos közteherviselést szolgálja. Ezt a keretet átlépő és ténylegesen meg nem szerzett jövedelmet, illetve vagyont adóztató adó viszont - az Ab álláspontja szerint - alkotmányellenes.