Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
Siklósi Beatrix a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában emlékeztetett arra, hogy a 15. alkalommal zajló kampány idén a helyben, Munkács környékén működő KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány támogatása érdekében zajlik.
- emelte ki.
A csatornaigazgató reményét fejezte ki, hogy még rengeteg felajánlás érkezik december 21-ig, amikor is a közmédia csatornáin egésznapos műsorfolyam is segíti a gyűjtést.
Siklósi Beatrix felidézte, hogy három évvel ezelőtt volt már egy rendkívüli Jónak lenni jó! az ukrajnai háború miatt, de most kifejezetten a gyerekeket szeretnék segíteni a KEGYES-en keresztül.
Közel nyolc éve működik Munkács környékén önkéntesekkel az alapítvány, s a helyi gyermekkórházat, az ott kezelt gyerekeket igyekeznek segíteni a szervezetben munkálkodók - fejtette ki, kiemelve, hogy az alapítvány igyekszik gondoskodást, támogatást biztosítani az arra szoruló helyi gyerekeknek.
Kitért rá, hogy
Siklósi Beatrix kiemelte, az alapítvány számára felajánlott adományok bizonyosan eljutnak a céljukhoz, hiszen hivatalosan bejegyzett alapítványról van szó, amely magyarországi számlaszámmal is rendelkezik, így az utalások és a 1358-as vonalon érkező összegek is közvetlenül a szervezethez kerülnek.
A projektvezető elmondta, vannak, akik visszatérően támogatják a Jónak lenni jó! céljait, mert látják, hogy hiteles kampány zajlik évről évre, ezzel együtt folyamatosan igyekeznek újabb vállalatokat meggyőzni, hogy segítsenek a nemes ügyek érdekében.
Hozzátette, az embereket is meg kell szólítani, nyilvánvalóvá kell számukra tenni, mekkora segítséget jelent, ha támogatást nyújtanak a rászorulókat segítő szervezeteknek.
Siklósi Beatrix felhívta a figyelmet arra is, hogy a KEGYES Alapítvány önkéntesei szeretnének egy olyan - Kárpátalján még nem létező - átmeneti otthont létrehozni, amelyben szülők, gyerekek, csonka családok vagy édesapjukat elveszített félárva gyerekek egy ideig otthonra lelhetnek.
- mondta a projektvezető.