A legnagyobb délvidéki magyar párt vezetőjének migránsokra vonatkozó kijelentéseit egyesek úgy értelmezték, hogy azok az idegengyűlölet eszméjét terjesztik - állapította meg a Danas.
A VMSZ egyik politikusát, a szerb-magyar határ mellett fekvő Magyarkanizsa polgármesterét pedig - a migránsokra vonatkozó negatív hangvételű kijelentései miatt - egy civil szervezet fel is jelentett.
A szerb kormány hivatalos álláspontja szerint a Szíriából és más közel-keleti, valamint afrikai országokból érkezőket segíteni kell, mozgásukat pedig nem szabad korlátozni. A kormány álláspontjával azonban nem minden szerbiai politikus ért egyet, még a kormánykoalíció tagjai sem egységesek - vélekedett a napilap.