- ITM: negyvenmillió forint értékben váltottak vissza novemberi helyközi bérleteket

Ajánljuk - 2020-12-19

- Negyvenmillió forint értékben mintegy hétezer, a veszélyhelyzeti intézkedések alapján feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók összesített adataik szerint - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton.

A közleményben emlékeztettek: az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók november eleje óta utazhatnak menetjegy megvásárlása nélkül a tömegközlekedési eszközökön. A tárca intézkedése alapján kezelési költség nélkül térítették vissza a korábban megvásárolt bérletek árát azoknak, akik ezt november 18-áig kérték a szolgáltatóktól.

Az ITM idézte a közleményben Mosóczi Lászlót, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki azt mondta: a kormány az ingyenes utazási lehetőség biztosításával is a vírussal szembeni eredményes küzdelmet támogatja, "a frontvonalban harcolók iránti megbecsülését fejezi ki".

Az államtitkár tájékoztatása szerint a visszaváltott bérletekből több mint 5600 a Volánbusz, mintegy 1200 pedig a MÁV-Start járataira szólt. Az autóbuszon utazók csaknem 29 millió, a vonatozók 11 millió forintot kaptak vissza. A díjmentes lehetőséget igénybe vevők nagyjából fele volt egészségügyi dolgozó, az egyetemi hallgatók közül valamivel kevesebben kérték vissza a pénzüket.

Mosóczi László emlékeztetett arra, hogy december 16. óta a védekezésben részt vevő szociális dolgozók, rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. Ehhez személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és egy munkáltatói igazolást kell felmutatniuk arról, hogy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításáért szükséges feladatokat látnak el.

Az ITM már intézkedett a szolgáltatóknál, hogy az újonnan kedvezményezettek is kezelési költség nélkül válthassák vissza a decemberre szóló bérleteiket - tudatták.