Január 10-én megkezdődött a Fidesz Jövőnk című vitasorozata, amelynek első témájaként januárban az igazságosság témakörét járják körül.
A Fidesz novemberi kongresszusán vetődött fel az, hogy induljon januártól áprilisig egy olyan vitasorozat, amely négy témakört (igazságosság, életminőség, közszolgáltatás és versenyképesség) körüljárva kialakítja a párt álláspontját - emlékeztetett a párt sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor.
Mint kifejtette, a vitasorozat meghirdetésének két oka van. Egyrészt az, hogy a rendszerváltozás óta eltelt 17 évben egyre inkább úgy tűnik, hogy a pártok elbeszélnek egymás mellett. Az álláspontok közeledésére azonban csak akkor van lehetőség, ha minden politikai erő kialakítja a saját álláspontját. A Fidesz a maga részéről azzal kíván ehhez a közeledéshez hozzájárulni, hogy a saját álláspontját ezzel a vitasorozattal tisztázza, korszerűsíti és a nyilvánosság elé tárja - jelentette ki. Másik okként Navracsics Tibor azt említette, hogy a párt a szövetség bővítésével és az önkormányzati választásokon aratott győzelemmel fordulóponthoz érkezett, a színesedésnek és a bővülésnek pedig az álláspontok tisztázásában is meg kell nyilvánulnia.
A Fidesz frakcióvezetője kifejtette: azt várják, hogy a belső fórumokon folytatott vitasorozat megmutatja, hogy milyen sokszínű a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, és azt, hogy a négy témában közös álláspontra jutva a Fidesz fel tudja mutatni a sokszínűségben rejlő koherenciát.
Navracsics Tibor bemutatta az igazságosság témakörének három képviselőjét: Soltész Miklós országgyűlési képviselőt, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szociális és népjóléti kabinetjének vezetőjét, Rónaszékiné Keresztes Mónikát, VII. kerületi Fidesz-tagot, hét gyermekes családanyát, zeneiskolai tanárt és Vukovich Gabriella demográfust.
Soltész Miklós a vitasorozat első témaköréről szólva úgy fogalmazott: az a nagy kérdés, hogy a mai magyar társadalom mennyire működik igazságosan, a vagyonok milyen mértékben és hogyan vannak elosztva, valamint igazságos-e a teherviselés. Hozzátette: a vitasorozatban arra is keresik a választ, hogy a fiatalok, a gyermekeket nevelők, valamint az életüket végig dolgozó idősek körében hogyan fog megvalósulni ez az igazságosság, illetve tudnak-e olyan válaszokat megfogalmazni, amely által az ő életük könnyebbé, elviselhetőbbé válik.
Rónaszékiné Keresztes Mónika a sajtótájékoztatón kifejtette: nem működik az igazságos elosztás ma Magyarországon, mert hiányzik az erkölcsi alap, aminek hiányában zavaros döntéseket hoznak az ország vezetői és a következmények aztán a családoknál csapódnak le. Vukovich Gabriella hangsúlyozta: a szegények száma nem csökkent az elmúlt években, a régiók közötti különbségek inkább nőttek, mint csökkentek, a fogyatékosok helyzete inkább romlott, mint javult, a családok élete is egyre nehezebb, a nők számára pedig nincs igazi alternatíva, nem tudnak annyi gyermeket vállalni, amennyit szeretnének. Rámutatott, ezek mind olyan tények, amelyek az emberek igazságérzetét érintik, és amelyekkel foglalkozni kívánnak.
A sajtótájékoztatón Navracsics Tibor bejelentette: a következő héten bemutatják a vitasorozat honlapját, január végén pedig konferenciával zárják a programot.
fidesz.hu