Junior műkorcsolya-vb - Tíz magyar indul Debrecenben

Ajánljuk - 2016-02-08

Három-három férfi és női versenyző, valamint két jégtáncos pár képviseli a magyar színeket Debrecenben, a március 14-től 20-ig tartó junior műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon.  Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Orendi Mihály, a hazai szövetség (MOKSZ) ügyvezető igazgatója azt mondta, a nevezés február 22-én zárul, s eddig már 48 ország 210 sportolója - egyéniben 46 férfi, 52 nő, párosban 44, jégtáncban pedig 68 duó - jelezte részvételét.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta, a város megfelelő támogatást nyújt a sportnak, illetve a világversenyek megrendezéséhez. Hozzátette, a rangos viadalok "egymást érik" a hajdúsági megyeszékhelyen, amely elkötelezett az olimpia iránt is, s ha Magyarország elnyeri a 2024-es játékok rendezésének a jogát, Debrecen részt kíván venni a lebonyolításban.

    Engi Klára, az MOKSZ pontozásos ágazati igazgatója azt mondta, jégtáncban a Wei Kimberly, Fourati Ilias és a Marton Villő, Semko Danyil kettős indul hazai színekben, a férfiaknál és a nőknél a februári válogatóversenyek után alakul ki a résztvevők névsora.

    Március 14-én és 15-én az edzésekre kerül sor a Főnix Csarnokban, a versenyeket 16-ától 20-áig rendezik meg.