A jelentős tudományos, műszaki, szellemi alkotást létrehozók elismerésére alapított hazai és nemzetközi Gábor Dénes-díjakat a Parlamentben adták át.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a díjkiosztó ünnepségen hangsúlyozta, hogy a szellemi tőke egyre nagyobb szerepet játszik a társadalomban, a gazdaságban. Az akadémia elnöke kitért arra, hogy Magyarországon a kutatás-fejlesztésre szánt források nagyobbik hányadát még mindig a költségvetés adja és nem a gazdasági szektor. Úgy vélekedett, hogy az Európai Unió 2007-ben megnyíló VII. kutatás-fejlesztési keretprogramjában a magyar pályázók jelentős támogatást hozhatnak be az országba, és ehhez segítséget kíván adni az akadémia az egyetemeknek, a kis és középvállalkozásoknak.
Az ünnepségen Mandur László, az Országgyűlés alelnöke méltatta Gábor Dénes - a holográfiában és az informatikában elért eredményeiért 1971-ben fizikai Nobel-díjjal kitüntetett magyar feltaláló - munkásságát.
A Novofer Alapítvány kuratóriumának döntése alapján Gábor Dénes-díjban részesült Bogsch Erik, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatója, aki a díjat jótékonysági célra ajánlotta fel, Kertész Zoltán, a Gabonatermesztési Kutató Kht. kutató professzora, Molnár Béla, a Semmelweis Egyetem Sejtanalitikai Labor vezetője, Petis Mihály, a Bátorcoop Szövetkezet elnöke, a Bátor Trade Kft. ügyvezetője, Rudas Imre, a Budapesti Műszaki Főiskola rektora, Sallai Gyula, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem stratégiai rektor-helyettese, Sarkadi Balázs, az Országos Gyógyintézeti Központ Haematológiai és Immunológiai Intézetének kutatási igazgató-helyettese.
Nemzetközi Gábor Dénes-díjat vett át Nico F. Declercq, a Georgia Institute of Technology professzora és Czirók András, az ELTE Biológiai Fizika tanszék adjunktusa, a University of Kansas Medical Center Anatómia és Sejtbiológia tanszék részállású kutatója.
In memoriam Gábor Dénes oklevél elismerésben részesült Czigány Magda, az Imperial College London Könyvtárának nyugalmazott főigazgatója, aki technikai okok miatt később veszi át a díjat és a szegedi Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola tantestülete, a SOLART Produkció alkotó kollektívája.
Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjat kapott Geresdi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem V. évfolyamos mérnök-fizikus hallgatója.
Forrás: szmm.gov.hu