A 2025. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat tervezetének végrehajthatóságával kapcsolatban a Költségvetési Tanácsnak (KT) nincsenek alapvető ellenvetései, ugyanakkor felhívják a kormány figyelmét több, a tervezett célok elérését érintő kockázatra - közölte csütörtöki ülése után a tanács.
A költségvetési törvényjavaslat tervezete 2025-re 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ehhez a prognózis szerint a háztartások fogyasztásának bővülése és a bruttó állóeszköz-felhalmozás újbóli emelkedése egyaránt hozzájárul. Az ülésen kialakított vélemény szerint a KT úgy látja, hogy a kormányzati prognózis szerinti gazdasági növekedés megvalósulhat, de azt kockázatok övezik
Az orosz-ukrán háború és az amiatt meghozott szankciók hatásai 2024-et követően 2025-ben is negatívan érintik a magyar gazdaságot. Európa energiabiztonsági problémái bár enyhültek, de nem szűntek meg. Emellett az Európai Uniótól Magyarországnak járó források folyósításával kapcsolatos tárgyalások továbbra is elhúzódnak. Kockázatot hordoz a közel-keleti háború eszkalációjának veszélye is, valamint a globális kereskedelempolitikai konfliktusok. Mindezek miatt elsősorban a tervezett gazdasági pályához szükséges pozitív beruházási trendforduló megvalósulását övezik kockázatok - fejtette ki a tanács.
- jelezték.
A tanács megítélése szerint a 2025. évi hiánycél megvalósulását kockázatok övezik. Bevételi oldalon egyrészt kockázatot hordoz, ha a 2025-ös gazdasági növekedés elmarad a várttól, ami mérsékelné a költségvetés bevételeit. Másrészt a tanács kockázatot lát a tervezet szerinti uniós forrásbeáramlás megvalósulásában, ugyanis az uniós források elérhetőségét övező bizonytalanság továbbra is fennáll.
A költségvetési törvényjavaslat tervezete szerint az államadósság-mutató a 2024 végére várható 73,2 százalékról 2025 végére 72,6 százalékra mérséklődik. A tanács az államadósság-mutató csökkenését reálisnak tartja. Hozzátették ugyanakkor: az adósságpálya szempontjából fokozódó kockázatot jelent, hogy a központi államadósság devizaaránya az utóbbi időszakban fokozatosan emelkedve megközelíti a 30 százalékos értéket, érdemben növelve az adósság árfolyamérzékenységét.
A KT helyesnek tartja a 2025-ön túlmenően kitűzött célokat, amelyek fokozatosan csökkenő hiány- és adósságpályát tartalmaznak. Az Európai Uniónak bemutatott nemzeti középtávú költségvetési-strukturális terv a költségvetési deficit mérséklését tűzi ki célul, és teljesülése esetén a kormányzati szektor hiánya már 2026-ban 2,9 százalékra mérséklődik. E terv alapján az államadósság GDP-arányos mértéke 70 százalék alá csökkenhet 2027 végére. Mindezek eléréséhez fegyelmezett költségvetési politikára van szükség - hangsúlyozta a testület.
A Pénzügyminisztérium csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt közölte, hogy a tanács véleményének birtokában a kormány a 2025-ös költségvetési törvényjavaslatot hétfőn terjeszti az Országgyűlés elé.