Claude Monet impresszionista festőművész korábban kiállításon nem szereplő alkotását bocsátják árverésre novemberben New Yorkban - jelentette be a Christie's aukciósház.
Az árverési ház becslése szerint a Le bassin aux nymphéas (Tavirózsás tó) című kép több mint 65 millió dollárért (23 milliárd forintért) kelhet el. A két méter széles alkotás Monet híres, tavirózsákat ábrázoló sorozatába tartozik. 1917 és 1919 között készült, a művész kései munkái közé tartozik. Monet hasonló, tavirózsás festményei a világ nagy múzeumaiban láthatók.
életében tanulmányozta a színeket és a fényt, ezzel a festményével "a természet mulandóságának dinamizmusát és szépségét ragadja meg, felfedezve a múló hangulatot, az évszakra jellemző virágzást, a víz mélységét és a fény tükröződését" - idézte a Christie's közleményét a CNN online kiadása.
Az árverési ház tájékoztatása szerint a festmény egy család tulajdonában volt az utóbbi több mint ötven évben. Az alkotást korábban még soha nem állították ki, és nem bocsátották árverésre sem.
A Monet-festményre november 9-én, a Christie's XX. századi munkákból rendezett New York-i aukcióján lehet licitálni.
2018 májusában Monet egy tavirózsás képe 84,7 millió dollárért (30 milliárd forintért) kelt el a Christie's árverésén