Lesz népszavazás kórházügyben

Ajánljuk - 2006-11-21

Az OVB hétfőn, késő estig tartott ülésén úgy döntött, hitelesíti azt az ívet, amelyen a következő kérdés szerepel: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?".

A testület a határozatát szoros, öt igen és négy nem szavazattal hozta meg. A döntést megelőző vita arról szólt, hogy a kérdést egyértelműen fogalmazták-e meg.

 

Ennek kapcsán többen is utaltak arra, hogy a kérdés már "járt az Alkotmánybíróságon" a 2005 decemberi népszavazást megelőzően. Utaltak arra, hogy a kérdés első fele megegyezik az akkori kérdéssel, és azzal szemben az Alkotmánybíróság akkor nem fogalmazott meg kifogást.