Színháztörténeti kuriózumra készülnek a Csokonai Színházban: magyarul és japánul mutatják be Csehov Leánykérés című egyfelvonásos komédiáját – jelentette be Vidnyánszky Attila művészeti vezető, a teátrum megbízott igazgatója. Mint mondta, a színház számára dupla öröm a kettős vendégjáték.
A vasárnap este színpadra kerülő, "Kötényben és kimonóban" című darabot ugyanis magyarul a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata mutatja be, japánul pedig a Bungeiza Gekidan előadásában láthatja a közönség.
A Debrecen és a japán Tojama város közötti kulturális kapcsolatok negyedszázadra nyúlnak vissza, ebből az alkalomból érkezik Debrecenbe a Bungeiza Gekidan Színtársulat - mondta a sajtótájékoztatón Lukovics András, a helyi Kölcsey Közművelődési Tanácsadó Intézet igazgatója, aki megemlítette, hogy Koizumi Hirosi, a tojamai társulat vezetője a hétvégén már 46. alkalommal érkezik Magyarországra. Több alkalommal rendezett a debreceni Csokonai Színházban, s a japán-magyar színházi kapcsolatok ápolásáért korábban Csokonai-díjjal tüntették ki.
Pinczés István, aki számos alkalommal vitt színre darabokat Japánban, emlékeztetett arra, hogy 25 évvel ezelőtt a Debreceni Színjátszó Stúdió vette fel a kapcsolatot a tojamai társulattal, s mutatott be japán darabokat. A mostani előadásról szólva elmondta: a beregszászi színjátszók sajátos játékstílust, elképesztő gazdagságú színészi eszköztárat mutatnak majd be a komédia színre vitele során.
A második előadás úgynevezett "japanizált" formában kerül színre: alacsony japán teázó asztal mellett tatamin és ülőpárnán térdelve veszekszik a gyönyörű kimonót viselő, korosodó japán lány a kérőként szintén hagyományos japán ünnepi viseletben feszítő szomszéd földbirtokossal a Bivalyrét tulajdonjogán és a Csípdmeg nevű vadászkutya képességein.
Csubukov papa a következetes dramaturgiai és rendezői beavatkozásnak köszönhetően pedig nem a falon lógó csehovi puskát süti el mérgében, hanem a díszállványra helyezett japán kardot vonja ki, ezzel kergetve ájulásba az egyébként is beteges, magas vérnyomással és ideggyengesédi panaszokkal küszködő ifjú kérőt - nyújtott némi bepillantást a darabba Pinczés István.