Már a közeljövőben a házastársakhoz hasonló jogokkal rendelkeznek az azonos nemű párok Csehországban, miután a szenátus közvetlenül az államfőhöz utalta az erre vonatkozó jogszabályt aláírásra.
A cseh parlamenti felsőház vezetése szerdán döntött úgy, hogy nem veszi napirendre az azonos neműek jogait szélesítő, a képviselőház által tavaly ősszel már elfogadott jogszabályt, amely így a hatályos szabályoknak megfelelően azonnal az elnökhöz kerül aláírásra. Ha Petr Pavel ellátja névjegyével, amit már előre jelzett, akkor a módosított polgárjogi törvénykönyv vonatkozó paragrafusa 2025. január elsején életbe lép.
Ezzel lezárulna az az évek óta folyó, széles körű társadalmi és politikai vita arról, hogy házasságként ismerjék-e el az azonos neműek jogi kapcsolatát, amit 2006 óta bejegyzett partnerségnek neveznek.
A szenátusi elnökség azzal indokolta döntését, hogy a témát az elmúlt években többször is megvitatták, s egy újabb vita már nem hozna semmi újat.
A képviselőház tavaly ősszel nem szavazta meg azt a javaslatot, hogy házasságnak nevezzék az azonos neműek bejegyzett kapcsolatát is, helyette a partnerség kifejezést fogadták el. A mostani törvénymódosítás azonban lényegében a házastársi jogok szintjére emeli az azonos neműek partnerségi jogait. A partnereknek egyebek között közös vezetéknevük lehet, jogosultak lesznek özvegyi nyugdíjra, megismerhetik egymás egészségügyi iratait, és egyforma joguk lesz az általuk nevelt gyerekekkel kapcsolatban is. Az egyik partner gyermekét a másik partner örökbe fogadhatja, idegen gyermeket azonban ilyen párok nem fogadhatnak örökbe. Ez a jog csak a hagyományos házasságban élőket - nő és férfi - illeti meg.
A bejegyzett partnerség intézménye, amelyre az azonos neműeknek 2006 óta van lehetőségük Csehországban, ezzel gyakorlatilag megszűnne. Ezzel a lehetőséggel eddig több ezren éltek az országban.
A téma az elmúlt években már négy alkalommal is napirenden szerepelt a képviselőházban, de csak tavaly nyáron jutott túl az első olvasaton. Az azonos neműek házasságának témája megosztja a kormányoldalt és az ellenzéket is, ezért a pártok szabad kezet adtak tagjaiknak a vitában és szavazáskor. A szenátus elnökségének mostani döntése ellen csak a kereszténydemokrata KDU-CSL szenátorai tiltakoztak, de eredménytelenül.
Az azonos nemű bejegyzett párok jogainak kiszélesítését a korábbi felmérések szerint a cseh lakosság mintegy kétharmada támogatja