Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
Széchenyi-díjat kapott:
DR. BIHARI MIHÁLY jogász, a politikatudomány doktora, professor emeritus, az Alkotmánybíróság volt elnöke a magyar politológia-oktatás megalapozásában vállalt kiemelkedő szerepe, valamint jelentős tudományos, oktatói és oktatásszervezői tevékenysége elismeréseként;
DR. HERMANN RÓBERT történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár a nemzetközi történelemtudományt is gazdagító tudományos pályája, több évtizede példaadó szakmai megalapozottsággal és magas színvonalon végzett kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként;
JÓZSA JÁNOS BALÁZS vízépítő mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, rector emeritus, egyetemi tanár a víztudomány területén elért, nemzetközileg is jelentős kutatási eredményei, valamint kiemelkedő oktatás- és tudományszervezői munkája, illetve a kutatói utánpótlás nevelésében folytatott iskolateremtő tevékenysége elismeréseként;
KORINEK LÁSZLÓ DEZSŐ kriminológus, rendészettudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, professor emeritus a rendészettudomány területén meghatározó jelentőségű szakmai munkája, példaadó oktatói és oktatásszervezői, illetve sokrétű társadalmi tevékenysége elismeréseként;
MADAS EDIT irodalom- és művelődéstörténész, medievista, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, nyugalmazott egyetemi tanár a kódexek történeti vizsgálata és katalogizálása, a korai magyar írásbeliség és a latinitás története terén is meghatározó eredményei, a szentek és a szentség hírében elhunytak élete mellett a prédikációirodalom terén is kiemelkedő kutatásai elismeréseként;
DR. PÁVAI ISTVÁN Martin György- és Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja a magyar hangszeres népzene kutatása terén végzett kiemelkedő munkája, a hagyományos népi kultúra megismertetését is szolgáló, példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként;
SIMON ISTVÁN biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, kutató professor emeritus a fehérjetudomány terén végzett, világszinten is nagyra értékelt kutatói tevékenysége, iskolateremtő oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;
DR. SZABÓ GÁBOR fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, rector és professor emeritus iskolateremtő lézerfizikai kutatásai, valamint a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak kiépítése és a tudományos együttműködések kialakítása terén is meghatározó tevékenysége elismeréseként;
DR. TÍMÁR JÓZSEF patológus, az orvostudomány doktora, nyugalmazott egyetemi tanár értékes tudományos pályafutása, különösen a daganatok áttétképzésének molekuláris alapjait feltáró kutatásai és az azokra alapozott új terápiák kifejlesztése terén egyedülálló szakmai tevékenysége elismeréseként;
ZRÍNYI MIKLÓS vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, professor emeritus értékes tudományos pályafutása, a mágneses nanorészecskék által irányítható gélrendszerek tudományágának megteremtése, a polimergélek kutatásában elért eredményei, széles körű nemzetközi együttműködések kialakításával végzett kutatói, egyetemi oktatói és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként