Több mint egybillió (1284 milliárd) forint értékű közvagyon kerül vissza az államhoz a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) megszüntetésével - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel hétfőn.
Augusztus 31-ével lezárul tizenhat, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány felszámolása. A kekvák megszüntetésével legalább 1284 milliárd forint könyv szerinti értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Ezzel véget ér egy átláthatatlan rendszer, és egy fontos akadály is elhárul az uniós források hazahozatala elől - tették hozzá.
Emlékeztettek arra, hogy a kekvák rendszerét az előző kormány építette ki, jelentős állami vagyont és az erről szóló döntéseket emelt ki a közvetlen állami ellenőrzés alól, és helyezett alapítványi kuratóriumok kezébe. A rendszer ráadásul úgy biztosított hosszú távú önállóságot ezeknek a szervezeteknek, hogy közben hatalmas közvagyonnal gazdálkodhattak - írták.
Felidézték azt is, hogy a most megszűnő alapítványok vezetésében az előző kormányzat több meghatározó szereplője is helyet kapott. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány kuratóriumát Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványét Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványét Áder János volt államfő, a Magyar Kultúráért Alapítványét pedig Demeter Szilárd kultúrpolitikus vezette.
A Miniszterelnökség szerint így olyan konstrukció jött létre, amelyben jelentős közvagyonról egy kormányváltás után is a korábban kijelölt testületek dönthettek. Augusztus végével ennek a rendszernek lett vége - jegyezték meg.
Kifejtették: az államra átszálló vagyon nagysága önmagában mutatja a kekva-rendszer súlyát. Több mint 845 milliárd forintot vállalati részesedések, közel 162 milliárdot pénzeszközök, 89 milliárdot értékpapírok, csaknem 88 milliárdot pedig ingatlanok tesznek ki.
A legnagyobb vagyont az MCC Alapítvány kezelte, csaknem 575 milliárd forint könyv szerinti értékben. A MOL-Új Európa Alapítvány vagyona meghaladja a 262 milliárd, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványé pedig megközelíti a 108 milliárd forintot. Ez a három alapítvány együtt az államra átszálló vagyon közel háromnegyedét kezelte.
Kiemelték: a változás nem veszélyezteti a valódi közfeladatokat. A szükséges programok és szolgáltatások tovább működnek, miközben megszüntethetők a felesleges párhuzamosságok és indokolatlan szervezeti struktúrák. Az államra visszaszálló vagyonnál ismét világos lesz, ki felel érte, ki dönt a felhasználásáról és mire fordítják - fűzték hozzá.