A kórházak 10-15 éve csődhelyzetben vannak, de azzal nem megyünk semmire, ha minden évben mindenkinek egy kicsivel többet adunk, meg kell változtatni az ellátás rendszerét, jelentette ki az egészségügyi miniszter az ajkai kórházban.
A kórházak nem most kerültek csődhelyzetbe, így van ez már 10-15 éve, ezért nem folytatható az a gyakorlat, hogy mindig egy kicsivel több pénzt adunk - mondta Molnár Lajos egészségügyi miniszter az ajkai kórházban tartott sajtótájékoztatóján, amelyen az intézmény orvosai és dolgozói is jelen voltak.
"Ez a tipikus szocializmus; mindenki túlél, mindenkinek adunk egy kicsit, ha kiabál, s ha el akarjuk nyerni a jóindulatát" - tette hozzá az egészségügyi miniszter. Megjegyezte: "ez nem megy, változás van". Molnár Lajos szerint először is vissza fognak kérdezni, hogy mire is akarják költeni az adott intézményben a pénzt.
Az utóbbi időben egyre több orvosi érdekképviselet és kórház jelentette be, hogy ellehetetlenül működésük. A kórházak ugyanis a jogszabályváltozások és az energiaárak emelkedése miatt 20-25 százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak tavalyhoz képest.
Elszámolás
"Még egyszer nem játsszuk el azt", hogy például a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kapott az év elején kifejezetten gyógyszerre - daganatos betegek kezelésére - 440 millió forintot, ám 330 milliót költött csak erre a célra, s egy falusi nőt emlődaganattal elküldött az egyetem vezetője a miniszterhez, hogy nincs pénz a kezelésére, mondta a miniszter Ajkán.
A konkrét esetben Tulassay Tivadar a Semmelweiss Egyetem rektora egy beteg dokumentációját elküldte az egészségügyi tárcának, azt kérve, hogy egyedi módon támogassák a beteg drága gyógyszerét. Az egészségbiztosítási pénztár kifizette a kezelés és gyógyszer mintegy 6 millió forintos költségét. Többek szerint politikai ellentét is van a háttérben, Tulassay Tivadar vezette ugyanis a Fidesz egészségügyi konzultációját.
"Elszámoltatunk minden forintot, most keressük rajtuk is, hogy hol van a 110 millió" - hangsúlyozta Molnár Lajos. - Sok pénzt tudunk küldeni a baleseti műtétekre, a daganatos betegek gyógyítására és a gyermek intenzív osztályokra még többet, de nem küldünk oda, ahol nem arra használják, amire kell."
A miniszter ismét utalt arra, hogy a fővárosban négy gyermekkórház van, és az ágykihasználtság 64 százalékos. Budapesten fogják kezdeni a szemlézést, például "megnézzük tényleg kell-e két szemészeti klinika, miközben vidéken nincs szemész".
Pazarlásra nem adnak pénzt
Tényleg kell-e az egyik fővárosi kórház tizenöt ágyas fül-orr-gégészeti osztályára nyolc szakorvos, miközben a rendelőintézet nem tartozik a kórházhoz, sorolta tovább a Molnár Lajos. A miniszter szerint megnézik azt is, hogyan fordulhat elő, hogy a traumatológiai osztályon 80 százalékban csípőizületi műtéteket végeznek, és közben meghal a sürgősségi beteg.
Az év hátralévő részében 10 milliárd forint használható fel olyan célokra, amelyek fontos, jogos igények, "ahol tisztességesen megmondják, mire kell a pénz", és az valóban jogos kérés. Legyen az traumatológusok bére, vagy digitális röntgen.
"Mindenre lesz pénz, ami fontos, ami a betegellátás érdekeit szolgálja, s amely a tisztességes orvosi és a kiemelkedően fontos nővérmunkát segíti - hangsúlyozta az egészségügyi tárca vezetője. - De nem lesz felesleges pénz, és nem lesz 24 ezer aktív kórházi ágy Budapesten, miközben 13 ezer van Bécsben." (Budapest lakosainak száma 1,8 millió, Bécsben 1,6 millióan laknak).
Molnár Lajos szerint 2007. január másodikától mintegy 400-500 milliárd forintnyi uniós pénz nyílik meg az egészségügy támogatására, csak azt "tudni kell megszerezni és felhasználni", mert "nagyon szigorú szabályok szerint adják ide".
(Forrás.Index)