Ha rendzavarás történik március 15-én, az emberek "határozottan fellépő, de egészen más rendőrséget fognak látni, mint korábban" - mondta Bene László országos rendőrfőkapitány a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában szombaton. Bene ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy nem lesznek az őszihez hasonló események a nemzeti ünnepen.
Kitért arra, hogy tanultak az őszi budapesti zavargásokból, így az elmúlt hónapokban nagy hangsúlyt helyeztek a rendőrök mentális felkészítésére. Az országos rendőrfőkapitány ezzel kapcsolatosan elmondta azt is: ha valaki elveszíti önkontrollját, kivonhatják az esetleges oszlatósorból.
mti