Elkészült a vagyontörvény-tervezet első változata

Ajánljuk - 2007-01-24

Elkészült a vagyontörvény tervezetének első változata - értesült kormányzati forrásból az MTI. Danks Emese megerősítette, hogy a tervezetről kedden egyeztetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Pénzügyminisztérium szakembereivel, és ezt követően a tervek szerint várhatóan első olvasatban a szerdai kabinet elé kerül.

A kormányszóvivő azt mondta, a tervezetet ezután széles körű társadalmi vitára bocsátják, és a végső javaslatot a kormány még ebben a félévben benyújtja a parlamentnek. A vagyontörvény az állami, a kincstári vagyon kezelésének és hasznosításának legfontosabb kérdéseit, illetve az ezért felelős intézmények működését szabályozná.

MTI