Az Airbnb nyílt levélben fordult Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez, a levél több félreértelmezhető, illetve félrevezető állítást tartalmaz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
A helyzet tisztázása érdekében az NGM több dologra hívta fel a figyelmet. "Mindenekelőtt fontos hangsúlyozni, hogy a rövidtávú lakáskiadást (STR) a kormány lakhatási kérdésként kezeli, a szigorúbb szabályozás kizárólag Budapest területére vonatkozik, Magyarország vidéki településeit nem érinti" - írták a közleményben.
Kifejtették, Budapest jelenlegi lakhatási helyzete kritikussá vált, ugyanis a lakásbérleti díjak aránya elérheti akár a havi jövedelmek 50-60 százalékát is. A fővárosban élő 800 ezer háztartás közel 18 százaléka, 140 ezer háztartás él hosszútávú bérletben, mely nemzetközi összehasonlításban is kimagasló.
Hozzátették: ezt a helyzetet érdemben rontotta, hogy a turisztikai célú rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) is jelentősen elterjedt az elmúlt években. A Budapesten működő rövidtávú lakáskiadásban érintett magán- és egyéb szálláshelyek száma 2020 és 2024 között 80 százalékkal emelkedett, így jelenleg közel 26 ezer szobában fogadnak vendégeket a főváros magánszálláshelyein.
Az STR kiadásban érintett magán- és egyéb szálláshelyi szobák száma a fővárosban meghaladja a szállodai szobák számát. A Budapesten regisztrált vendégéjszakák több mint 40 százaléka köthető a rövidtávú lakáskiadásban érintett magán- és egyéb szálláshelyekhez, amely messze a régiós fővárosok 28 százalékos átlaga felett van - jelezték.
Ennek következtében pontosan az olyan méretű lakások kerültek ki a budapesti albérleti piacról, amilyeneket a fővárosi bérlakást kereső munkavállalók, diákok, fiatal családok keresnek.
Mindezt jól mutatja, hogy a lakásárak és a lakbérek Budapesten csak a Covid óta több mint 40 százalékkal emelkedtek. Mindemellett az Airbnb az állandó lakosok háborítatlan magánélethez való jogait is korlátozza, különösen a főváros belső kerületei esetében - írták a közleményben.
A budapesti lakhatási válság kezeléséhez a kormány megadta a lehetőséget az önkormányzatok számára, azonban máig - egy-két kivételtől eltekintve - a kerületek és a főváros nem tett semmit a megfizethető lakhatás biztosításáért. A budapesti lakhatási válság kezelése érdekében ezért a kormány szigorítja a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) szabályozását - olvasható a közleményben.
Az új szabályok értelmében 2025-től kezdődően a magánszálláshelyek után fizetendő éves átalányadó - amely összegét tekintve 7 éve változatlan - Budapesten a négyszeresére, azaz lakószobánként a jelenlegi rendkívül alacsony 38 400 forintról 150 ezer forintra emelkedik. Emellett kétéves moratórium lép életbe az Airbnb típusú lakáskiadásra, azaz 2025-ben és 2026-ban nem lehet új nyilvántartásba vételt kezdeményezni rövidtávú lakáskiadás céljából a fővárosban - tudatták.
Hangsúlyozták, hogy a már nyilvántartásba vett és működő szálláshelyek számára nem jelent korlátozást a jelenlegi törvénytervezet, az új engedélyek kiadásának kétéves felfüggesztése pedig 2025 januárjától lép csak életbe. A kormány tehát nem tiltja be az otthonmegosztást - szögezték le, hozzátéve: a szigorítás ráadásul kizárólag Budapestre korlátozódik, az a vidéki településeket semmilyen módon nem érinti.
Magyarországon 2024-ben a turisztikai ágazat teljesítménye újabb magaslatokba tör, és felülmúlja a rekordot jelentő tavalyi év eredményeit: a rendelkezésre álló adatok szerint 2024 első kilenc hónapjában 14 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, ami 10 százalékos növekedésnek felel meg a 2023-as adatokhoz képest, míg a vendégéjszakák száma 5 százalékos növekedést produkálva már elérte a 35 milliót - mutattak rá a közleményben.
Az adatok alapján megállapítható, hogy Magyarország vonzereje egyre erősödik. A turizmus folyamatos növekedést mutat, a látogatók érdeklődése Budapest és a vidéki régiók iránt nemcsak a turizmusra, de a helyi gazdaságra is kedvező hatással van - közölte az NGM.