Obama Pekingben: az Egyesült Államok üdvözli egy virágzó, békés és stabil Kína felemelkedését

Ajánljuk - 2014-11-10

Az Egyesült Államok üdvözli egy virágzó, békés és stabil Kína felemelkedését - hangoztatta Pekingben Barack Obama amerikai elnök, s jelentős vízumkönnyítést jelentett be a kínaiaknak.

Obama - aki az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletére, illetve hivatalos látogatásra érkezett a kínai fővárosba - azt mondta, a világ két legnagyobb gazdaságát különös felelősség terheli, s "ha Kína és az Egyesült Államok együtt tud dolgozni, az a világ hasznára válik". Megjegyezte, hogy Kína világgazdasági integrációjának felgyorsítása az Egyesült Államok és a világ érdeke.

    Az amerikai elnök egy vállalatvezetők számára tartott értekezleten beszélve bejelentette azt is, Washington meghosszabbítja a kínaiaknak kiadott vízumok érvényességének időtartamát. A turista és az üzleti célúakét egy évről tíz évre növelik, de a diákok beutazási engedélye is a jelenlegi egy évnél tovább, öt évig lesz hatályos. Az Egyesült Államok mindenekelőtt a gazdaságot serkentő lépésnek szánta az új intézkedést, amely csütörtökön már hatályba is lép - jelezte Obama.

    Amerika dollármilliárdokat vár a döntéstől, a fogyasztás megnövekedését, s ezzel hazai munkahelyek százezreinek biztonságosabbá tételét - írta az Obama bejelentésével párhuzamosan kiadott Fehér házi közlemény. A kínaiaknak nyújtott kedvezmény megegyezik azokkal, amelyeket Washington a vele szoros kapcsolatban álló országoknak, országcsoportoknak biztosít, így például az Európai Unió államainak.

    Az Egyesült Államok számítása szerint egy utazási dömping 2021-ig 440 ezer munkahelyet teremthet, a gazdaságba pedig 85 milliárd dollár plusz áramolna évente. Az ország jelenleg mindössze két százalékkal részesül a kínai turistaforgalomból.

    Az amerikai elnök előadásában arra is utalt, bízik benne, hogy vendéglátójával sikerül dűlőre jutnia a beruházásvédelmi megállapodást illetően és elhárítania a még fennálló akadályokat a kereskedelmi és üzleti kapcsolatok fejlesztése elől.

    Peking Barack Obama nyolc napos ázsiai körútjának első állomása. A kínai fővárosban nem csak az APEC-csúcson vesz részt, de kétoldalú megbeszéléseket is folytat vendéglátójával, Hszi Csin-ping államelnökkel.