Programok  augusztus 20-án a fővárosban

Ajánljuk - 2009-08-14
Idén is színes programokkal készülnek augusztus 20-ra, az államalapítás évfordulójára, az Ország Születésnapjának megünneplésére. A hagyományos programok mellett – mint például a zászlófelvonás, a tisztavatás, vagy a tűzijáték – az érdeklődők az idén is találkozhatnak újdonságokkal.

Az ünnepségsorozatot záró tűzijáték például világújdonságnak számító technikai megoldásokkal, fény- és látványelemekkel teszi feledhetetlenné az idei augusztus 20-át. A tavalyinál húsz százalékkal kisebb költségvetésű, színvonalas és változatos programokat nyújtó ünnepségsorozat az előző évekhez hasonló szigorú biztonsági előkészületekkel várja az ünnepre látogatókat.

 

 Az ünnepi programsorozat augusztus 19-én kezdődik a Kossuth téren, ahol a térre látogatók 21 órától a „Szent István – Egy ország születése” című történelmi rockoperát tekinthetik meg Egyházi Géza, Puskás Péter és Fonyó Barbara főszereplésével.

 

 Az augusztus 20-i ünnepség reggel fél 9-kor a Kossuth téren a Magyar Köztársaság lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődik. A zászlófelvonáson közreműködő katonazenekarok a megemlékezés után az Andrássy úton keresztül átvonulnak a Hősök terére, ahol a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem idén végzett tisztjeinek avatására kerül sor délelőtt 10 órától. A tisztavatás idén ismét haditechnikai bemutatóval egészül ki: Albatros és MiG–29-es repülőgépek repülnek át a tér felett kötelékben. Az ünnepség a Hősök terén 11 órától térzenével folytatódik, majd 12 órakor ünnepélyes zenés őrségváltással zárul. Idén először a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége is részt vesz az eseményen.

 

 A Kossuth téren délelőtt 11 órától egészen 21 óráig a „Szent István király udvara” történelmi játszóház várja az érdeklődőket. A térre látogatók a játszóház helyszínén megismerkedhetnek a korabeli mesteremberek – így például a vándorkovácsok és az íjkészítők – munkájával. A Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének aktív közreműködésével egész napos kenyérfesztivál is várja az érdeklődőket. A gyerekek lovagi próbatételen vehetnek részt, és a próbákat teljesítő első 300 gyermek ingyen kóstolhatja meg a sztárvendégek kíséretében 13.30-kor a térre érkező Pándi meggytortát. A 2009-es Ország Tortájából további 5000 szelet a nap folyamán kedvezményesen megvásárolható.

 

 Az állami ünnepséget tűzijáték zárja, amelynek különleges látványelemeit este 21 órától, 20 percen át követhetik figyelemmel a helyszínen tartózkodók, illetve a tévénézők. Az idei ünnepi tűzijáték a tavalyihoz hasonlóan zenei koreográfiával készül. A tűzijáték képeihez egy ütős együttes, két énekes és a táncosok kapcsolódnak. Czomba Imre zeneszerző alkotását Miklósa Erika és Fekete Attila éneke kíséri.

 

 Az idei tűzijáték különlegessége, hogy a klasszikusnak számító kilövési pontok mellett – mint az Erzsébet híd, a Citadella, valamint a Lánchíd – a rakéták egy részét az Erzsébet híd és a Lánchíd között a Dunán hosszanti irányban kikötött vízi színpadrendszerről lövik majd fel. Ehhez hasonlót eddig csak néhány európai helyszínen, például a velencei karneválon vagy a Genfi-tavon láthattak a nézők. Az augusztus 20-i tűzijáték így valódi világújdonsággal szolgál, hiszen folyón eddig sehol a világon nem alkalmazták ezt a kilövési módszert. A szervezők emellett további látványelemeket helyeznek el a Citadella falán és a gyilokjárókon is, ahol úgynevezett futó tűzvarázst is láthatunk majd.

 

 

 

A programokról a www.magyarorszag.hu/augusztus20 oldalon, valamint a www.augsuztus20.freeblog.hu blogon találhatnak további információkat.

 

 

 A magyar állam születésének 1009. évfordulója alkalmából rendezendő központi ünnepségek

 

 

2009. augusztus 19.

 

 21.00               Kossuth tér - Szent István – Egy ország születése

 

Történelmi rockopera Egyházi Géza, Puskás Péter és Fonyó Barbara főszereplésével

 

 2009. augusztus 20.

 

 Kossuth tér

 

 8.30                  A Magyar Köztársaság lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonása

 

11.00–21.00    „Szent István király udvara” – történelmi játszóház, kézműves foglalkozások és bemutatók a téren felállított jurtákban, vitézi próbatételek, korabeli lakoma

 

11.00–21.00    Kenyérfesztivál a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének közreműködésével, hagyományos kenyérsütés, látványpékség, népi játékok és kenyérsütés-oktatás

 

13.30               Az Ország Tortája 2009 bemutatása a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének részvételével

 

 

 Hősök tere

 

 8.45                 Katonazenekarok felvonulása az Oktogontól

 

10.00               Ünnepélyes tisztavatás, a Magyar Hősök Emlékkövének koszorúzása, haditechnikai bemutató, a Magyar Honvédség légi bemutatója a tér fölött

 

11.00               Térzene

 

12.00               Zenés őrségváltás

 

 Duna-part

 

 21.00               Ünnepi tűzijáték

 

A Magyar Televízió élőben közvetíti.

 

Közreműködik: Miklósa Erika és Fekete Attila