Sólyom László köztársasági elnök beszéde a Nemzeti Összetartozás Napján

A mai emléknap akkor tölti be feladatát, ha a trianoni békeszerződés után 90 évvel valóban új korszakot nyit a nemzetünk egészéről való gondolkodásnak és cselekvésnek. Új korszakot abban az európai környezetben, amelynek számos meghatározó elemét valóban az első világháborút lezáró békerendszer határozta meg, de amelyben az azóta eltelt közel egy évszázad történelme, uralkodó eszméinek és jogrendjének változásai immár teljesen más hozzáállást tesznek lehetővé, sőt kívánnak meg. Ebbe a változásba illik az Országgyűlés által elfogadott és ma hatályba lépő törvény is, amely tanúságot tesz a nemzeti összetartozásról.

 

A 90 évvel ezelőtt aláírt békeszerződés szentesítette a történelmi magyar királyság felbomlását. Az első világháborút lezáró békerendszer alapján került az őshonos magyar népesség öt, a mai állapot szerint pedig nyolc államba, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeink nagy része is. Az kapott súlyos sebet, ami a nemzetet adja: az összetartó emlékek közös tárháza, a közös folytatás lehetősége.

 

A megrázkódtatás után a nemzet önértelmezését kellett újrafogalmazni és felépíteni. És nem csak a magyar nemzet önképét kellett újraalkotni, hanem viszonyunkat is a Kárpát-medencében élő többi néppel – akik számára mindez nemzetépítő törekvéseik sikerét jelentette.

 

Ez a kettős feladat – önazonosságunk és a szomszéd népekhez való viszony – azonban nem új; a modern Magyarország egész történelme során előttünk állt. Sorsfordulóink csupán kiélezték a kérdést, illetve megmutatták, hogyan végeztük el a feladatot. Hiszen a magyarság és Magyarország határai sosem estek egybe. Ugyanaz volt Magyarország próbatétele akkor is, amikor egy soknemzetiségű királyság legnagyobb nemzete voltunk, s azután is, hogy a magyar nemzet egyharmada kisebbséggé vált a körülöttünk létrejött soknemzetiségű utódállamokban.

 

Tisztelt Országgyűlés!

 

Nem sajátos magyar problémáról van szó. A nemzetépítés két útja közötti feszültség egész Európa utóbbi évszázadait meghatározta, nemcsak régiónkban, de a brit szigetektől Belgiumon át Ibériáig és a Balkánig, mindenütt. Az egyik út az állampolgári jogegyenlőségre és lojalitásra épített politikai nemzeté, a másik a saját nyelv, kultúra, történelem és azonosságtudat által összetartozó kulturális nemzeté. Ország és nemzet ebben az értelemben nem szükségképpen esik egybe. Az elmúlt kétszáz év uralkodó törekvése Európában azonban a kettő egyesítése volt egy homogén nemzetállamban, akár azon az áron is, hogy az államalkotó többségi nemzet elnyomta és erőszakosan asszimilálta a területén élő más nemzeteket. A XX. század történelme azonban azt tanítja, hogy a kizárólagosság kikényszerítése tragikus zsákutca.

 

Az egymást nem fedő politikai illetve kulturális nemzetek okozta feszültség a kizárólagosság elvetésével oldható meg. A kétfajta nemzet – tehát egy ország állampolgárai, illetve az államhatároktól függetlenül létező nyelvi, kulturális és történelmi közösség – létezhet egyidejűleg, részleges átfedésben; nem egymás kárára, de egymásra figyelemmel. Ez a kölcsönös figyelem azt jelenti, hogy a politikai nemzetnek tudomást kell vennie állampolgárai egy részének más kulturális nemzethez tartozásáról. Olyan állampolgársági modellt kell kínálnia, amelyben a kisebbségi nemzet tagjai nemzetiségüket a többségi polgártársaikkal azonos eséllyel élhetik meg, és örökíthetik át utódaikra. Ez a kisebbségi jogok teljességét igényli, mint formális feltételt. Ezen túl pedig olyan politikát, amelyben valóban megszülethet az állam iránti lojalitás, és amelyben a kettős kötődés nem okoz lelkiismereti konfliktust.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

A kulturális nemzetek léte tény. Ezek a közösségek függetlenek államhatároktól és állampolgárságtól, ugyanakkor tiszteletben tartják azokat, hiszen nem törekednek arra, hogy egyetlen politikai nemzetben egyesüljenek. Hanem azt igénylik, hogy a politikai nemzetek, amelyeknek polgárai, ténylegesen tegyék lehetővé egységes kulturális közösségként való életüket és fejlődésüket, beleértve ebbe szoros kapcsolatukat a más országokban élő nemzetrészeikkel.

 

A kétfajta nemzetfelfogás együttélése – és a nemzetek tagjai számára ennek megélése – az európai stabilitás biztosítéka. Pozitív fordulatnak tartom, hogy a nemzeti összetartozásról szóló, ma életbe lépett törvény nem a történelmi magyar államról szól, hanem a magyar nemzetre, a nemzet egységére helyezi a hangsúlyt.

 

Tisztelt Országgyűlés!

 

Láthatjuk, arról van szó, hogy a kulturális nemzet tagjai és közösségük többfajta keretben megélhessék azonosságukat. Hiszen mind a politikai, mind a kulturális nemzet számára az a tényleges helyzet, hogy nincs kizárólagos érvényességük. A kulturális nemzet kisebbségben élő tagjai kettős kötödésük révén integrálódnak. Ez a sajátos helyzet érték. Érték például a két kultúrában való jártasság, az anyanyelv dominanciáját megőrző kétnyelvűség. És hasonló érték a kulturális nemzet egészéhez való hozzájárulásuk a maguk regionális sajátosságaikkal. A kettős kötődés mindkét oldalát ismerjük történelmünkből, és ezek az értékei ma is fennállnak. A többségi állam, a politikai nemzet pedig szintén gazdagodásnak, értékként élheti meg, sőt úgy kell megélnie, hogy léteznek benne más nemzetek által alkotott kis külön világok.

 

A kulturális nemzetnek és tagjainak ez a helyzete párhuzamos az európai jogrend alapjával, az emberi méltósághoz való joggal, amelynek tartalma magában foglalja az önazonossághoz és a személyiség szabad kibontakozásához való jogot. Fontos tudatosítanunk továbbá, hogy az integráció nemcsak a kisebbségi nemzetrészek és a többségi állam viszonyának kérdése. A kulturális nemzet egészének integrációja ugyanúgy állandó, és a nemzet minden tagját érintő feladat, vagyis minden nemzetrésznek, és a nemzet minden tagjának is ápolnia és akarnia kell az egységet. Hiszen ez jelenti a nemzet fenntartását. A nemzet nem is létezhet a közös örökség folytatására irányuló közös akarat nélkül.

 

Tisztelt Országgyűlés!

 

A magyar nemzet tehát, mint kulturális nemzet Magyarországon, mint anyaországban, őshonosként a szomszédos államokban, s végül szórványként az egész világon él. Magyarország ugyanakkor maga is soknemzetiségű állam, amely a nemzeti és etnikai kisebbségeket államalkotó tényezőként ismeri el. Helyzetünkből számtalan feladat adódik. Most, amikor egységünkről teszünk hitet, szükséges legalább alapjaiban tudatosítanunk ennek a nemzetnek a mai szerkezetét, továbbá az anyaország feladatait, és a határon kívül élő nemzetrészek igényeit. De a tudás és az akarat nem elég. Kettős feladatunkat, egységünk fenntartását és a szomszéd népekhez való viszonyt érzelmileg is meg kell oldanunk. Ebben is új útra kell térnünk.

 

Tisztelt Országgyűlés!

 

A magyar nemzet mai képét az határozza meg, hogy kilencven év alatt az anyaországot körülölelő magyar kisebbségi közösségek más-más utat jártak be. Szétfejlődtek Magyarországtól és egymástól is. Mivel a szétválás a modern magyar nemzetépítés nagy közös élményei után következett be, a nyelvújításra, a reformkorra, az 1848-as forradalomra és a dualizmus államépítésére támaszkodó nemzettudat megmaradt integráló erőnek. A nemzetstratégia kidolgozásában egyrészt az anyaország nélkülözhetetlen szerepére, másrészt a nemzetrészek önállóságára és saját stratégiájukra kell építkeznünk. Vagyis nem Budapest irányít egy egységes ún. határon túli magyarságot. Ilyen ugyanis nincs. A magyarság többközpontúvá vált, s ezt kell a kulturális nemzet építése során intézményesíteni.

 

A kulturális nemzet fogalma nem szűkül le a nyelvi és kulturális egység fenntartására. A határon túli nemzetrészek számára az etnokulturális identitás mellett ugyanannyira életkérdés gazdasági, társadalmi és politikai pozícióik kiépítése a többségi államban, vagyis saját polgári társadalmaik működtetése. A magyar nemzetnek nem etnográfiai zárványokat kell integrálnia, hanem olyan magyar közösségeket, amelyek eleve országukban és a régióban, továbbá a magyar nemzet többi részéhez való viszonyban, és az európai integráció lehetőségei között határozzák meg magukat.

 

Tisztelt Országgyűlés!

 

Az anyaország segítsége ugyanakkor a kisebbségi nemzetrészek számára nélkülözhetetlen. Tapasztalhattuk ezt az utóbbi húsz év nagy intézményépítési hullámában. Magyarország léte maga kellett ahhoz, hogy a nemzetrészek kivívják jogaikat és megfelelő státuszukat országaikban. És magának Magyarországnak is használnia kell a nemzetközi jog minden eszközét kisebbségeink védelmében. Magyarország szomszédság-politikája és Európa-politikája éppily fontos ebben. S a magyar kultúra egészének legnagyobb termelője és integrálója mégiscsak az anyaország.

 

Az a felelősség a határainkon kívül élő magyarok sorsáért, amelyet az Alkotmány a Magyar Köztársaság alapvető feladatai közé sorol, rendkívül sokrétű feladatot jelent. A nemzetpolitika csak akkor lehet hatékony, ha szakpolitikává válik, azaz megbízható, széles szakmai háttérre támaszkodik. Az utóbbi húsz év sokféle kezdeményezése, sokszor csakis érzelmi megközelítése után, tekintettel a belső és a nemzetközi változásokra is, mindenek előtt alapos és tárgyilagos helyzetfelmérésre van szükség. A Tisztelt Országgyűlés figyelmébe ajánlom az éppen erre irányuló konferenciasorozat könyvben most kiadott eredményeit, amelyeket 2006-tól a Sándor-palotában tartottunk az érintettek, a határon túli szakemberek részvételével. A helyzet általános áttekintésén kívül az identitás-megőrzésről tömbben és szórványban, az autonómiáról és regionalizmusról, támogatáspolitikáról és befektetésekről, az oktatás és szakképzés helyzetéről áll rendelkezésre bőséges anyag, első kézből.

 

Tisztelt Országgyűlés!

 

Miközben a nemzet egységét deklaráljuk ünnepélyesen, engedjék meg, hogy az említett konferenciák és a kisebbségben élő nemzetrészeknél tett látogatásaim alapján elmondjam, mit kíván ma a magyar nemzet határon túli része. A magyar Országgyűlésnek tudnia kell, milyen törekvéseket kell segítenie, hogy a ma hatályba lépett törvény élettel teljen meg.

 

A követelések tehát a következők:

 

- A magyar nyelv hivatalossá tétele helyi és regionális szinten.

- A magyar oktatási és kulturális intézményrendszer kiépítésének joga és tényleges lehetősége – különös tekintettel arra, hogy ezek minden szinten a többségi kultúra intézményeihez hasonló támogatást kapjanak. Az anyanyelvi oktatás a magyarság-tudat legbiztosabb fenntartója, az asszimiláció ellenszere. Ide tartozik a magyar nyelvű pasztoráció és egyházi élet is.

- Az adott országok olyan területi/önkormányzati beosztása, hogy a magyarok minél kisebb számban váljanak kisebbséggé ezen egységeken belül. Vagyis olyan területi beosztást, amely keretein belül lehetőség nyílik arra, hogy a kultúrában, oktatásban és a nyelvhasználatban a sajátos nemzetiségi jogokat területhez kötötten lehessen gyakorolni.

- A magyarok lakta területek infrastrukturális és gazdasági fejlesztése, illetve felzárkóztatása.

- A magyar nemzeti szimbólumok hivatalos elismerése.

- A politikai képviselet biztosítása a politikai rendszer minden szintjén.

- S végül, ami csakis ránk, az anyaországra tartozik: a magyarországi egyéni emancipáció, azaz hogy ne idegen állampolgárként kezeljék nemzettársainkat Magyarországon. Az új állampolgársági törvény nyilván sokat segít ezen a problémán, de semmiképpen nem vezethet arra, hogy különbséget tegyünk a magyar nemzet tagjai között aszerint, hogy rendelkeznek-e magyar állampolgársággal, vagy sem.

 

Tisztelt Országgyűlés!

 

Ezzel elérkeztem záró gondolatomhoz, az érzelmi és morális integrációhoz. A nemzeti összetartozás törvénye szakítani akar a hosszan átöröklött sérelmi és tragikus hozzáállással. Ezt szívből üdvözlöm. De akkor melyek a helyes érzelmek? A törvényt előterjesztő Kövér László beszélt arról, hogy a lelkek megbékéléséhez a belátás a legfontosabb: a többi érintett nép szempontjainak létjogosultságát is el kell ismerni. S maga a törvény hív más nemzeteket sértő hibáink belátására és a tanulságok levonására. A megértéshez azonban tárgyi tudás is szükséges. A szomszéd népekkel közös múltunk, ha ismerjük, és nyitott szívvel közelítünk hozzá, szilárd alapja lesz a kívánatos együttműködésnek. Jóindulatú és felszabadult kölcsönösségre kell törekednünk. Ha mi elvégeztük az önvizsgálatot, és empátiával viseltetünk partnereink iránt, nyugodtan nézhetünk szemükbe, ragaszkodhatunk jogainkhoz és képviselhetjük álláspontunkat, amely befogadó és pozitív. Akkor fenntartás nélkül, örömmel szerethetjük egykor közös hazánk egészét – mint ahogy ezt négy évvel ezelőtt a besztercebányai egyetemen szlovák hallgatóknak mondtam, kérve őket, hogy ők is ezt tegyék.

 

Vajon hogyan és mikor jutnak ide a szomszéd népek? Ott ugyanis azt a hozzáállást örökölték, hogy a magyarok kisebbségi jogainak teljessége – lásd például a fent ismertetett követeléseket – nemzetállamuk egységét fenyegeti. A magyar veszély több országban beépült a politikai eszköztárba, s akkor is használnák, ha nem lennének ott magyarok.

 

Széles és megalapozott értelmiségi véleményt tolmácsolok a határon túlról a Tisztelt Országgyűlésnek, amikor azt mondom, hogy a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltozása nélkül nincs végleges és megnyugtató megoldás. Bizonyos jogok megadása, elitek közötti megállapodások, akár kormányzati részvétel, vagy másfelől jó gazdasági és személyes kapcsolatok – mindezek taktikai eredmények, amíg a magyarellenes doktrína bármikor helyreállhat. Addig ugyanis a kisebbségi lét eredendő bizonytalansága fennmarad. Azt a tanácsot és kérést közvetítem a magyar Országgyűlésnek, de minden magyarnak is, hogy forduljon közvetlenül a szomszédos többségi népekhez. Saját nyelvükön és folyamatosan tájékoztassa őket a magyarokkal való viszonyt érintő összes kérdésről, az együttműködés esélyeiről és előnyeiről, és egyébként is ismertesse meg őket a magyar kultúrával. Azt is tudjuk, hogy Magyarország tekintélye milyen sokat segíthet az ottani magyaroknak. Nem becsülhetünk le semmilyen részeredményt. Még a kisebbségi jogok gyakorlása is – jó magyar iskolák, sikeres magyar politikusok – javunkra befolyásolják az ottani közvéleményt.

 

Tisztelt Országgyűlés!

 

Nem vagyunk egyedül abban a felismerésben, hogy a kulturális nemzet fogalma, elismerése és használata, továbbá megfelelő intézményesítése megfér a politikai nemzettel, sőt megoldást jelent mind a külső, mind a belső problémákra. Április 16-án Pécsett a horvát és szerb államfővel közösen deklaráltuk, hogy a kulturális nemzet fogalmára alapozva régiós követelményeket állítunk a kisebbségi kérdés kezelésére, beleértve a kollektív jogok megadását, és a kulturális autonómia gyakorlásának demokratikusan választott saját intézményeit.

 

Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak!

 

Ez az Országgyűlés fontos törvényeket hozott a magyar nemzet egységének szolgálatában. Ezt az emlékülés is ebben a szellemben tartjuk. Ideje volt már, hogy ha a magyar nemzet egészéről és sorsáról beszélünk, ne fájdalommal teljen meg a lélek, hanem az együttlét örömével. Nagyon sok múlik Önökön, hogy ez az öröm megmaradjon az egész nemzet számára.